Dzson Meklén

Egy pisztollyal a világ ellen

Ny-ban vagy Los Angelesben
Drágán adja az életet
Megoldja a rejtélyeket

Fehér trikója mindig véres
Ruhájára nem igen kényes
Általában másnapos
A modora utálatos

Refr.:
Dzson Meklén az igazi Hős
Egyáltalán nem szégyenlős
Inkább nagyon rámenős
Vigyázz ,téged is szitává lő

Rágyújtana de nincs cigije
De mindig van alibije
A felesége is utálja
A házasságot szublimálja

Az utolsó golyó a tárban
Ő meg slamasztikában
Mindig csak csinálja a feszkót
Inna egy jó eszpresszót

Nevetni kell

Nevetni kell ,ennyi az egész
Nevetni,röhögni,kuncogni,hahotázni,mosolyogni,
De hogyan fogok holnap nevetni,ha ma még mosolyogni sem tudok??????
How will i laugh tomorow,if i cant smile today??.??
Persze:szar az élet….minek örüljek?????
Teszem fel a kérdést, jelzem jogosan!
Néha annak is örülök hogy élek…..
Nekem könnyű mert annyira félek a haláltól h öngyilkos

nem leszek! Soha!
Örülök egy jól sikerült képnek
Egy jól eltalált szövegnek
Egy finomra sikerült zöldség levesnek
Az év végi prémiumnak
Pénteken a feleségemnek,mert nem láttam egész héten
Ha nem ragadok be a sárba terepen
Meg ilyesmi
Nem nagy dolgok….nem kell mindig nagy dolgokra gondolni
Apróságok melyek megszépítik az életemet
Apróságok melyek örömöt adnak
Mert a lényeg a részletekben van…
A lényeg gyakran nem látható
De tudom h itt van bennem…
Tudom….
De néha nagyon nehéz kibányászni
Nagy munka és energia magamra erőltetni egy

kis vidámságot, egy kis jó kedvet
Főleg mikor csoszogó fos csiga vagyok
Mikor fáj mindenem és 1000 éves teknősnek érzem magam
Amikor elhagy a hitem és értelmetlenné válik a létezés
Lejövök az életről,lejövök magamról
De van bennem tartás meg kitartás
You cant bring me down!!!!!

Nevetni kell
Nevetni, röhögni, kuncogni, hahotázni,mosolyogni!
Mert enélkül szart sem ér az élet!!!!!!

A 3. Napon

A csendes emlékek kapujában
Némán állok,elborít a sötétség
Megszólít az éjszaka
Megfagy a vérem
A hideg is kiráz
Már nem hívhatom
Még nem hívhatom
A vágyak az őrület határára kergetnek
Elvesztem az eszem
Minden gondolatom a valóság tükörképe
Minden álmom az ébrenlét mellékterméke
Amikor már nincsenek szavak
Amikor az ima nem segít
Vajon ez az a pont ahonnan nincs visszatérés?
Szeresd az életedet mintha én lennék
Visszafoglalni a paradicsomot
Visszavenni azt ami az enyém
Közel kerülni az utolsó esélyhez
Közelebb egyre közelebb a reménytelenséghez
Örökre itt marad
Vagy örökre elmegy
Hallom lépteit
Hallom ahogy dobog a szívem
A pokol legmélyén
Felfelé zuhanok
Isten tenyerében csak egy porszem vagyok
Várok csak várok
Magamban….lassan….bolyongok
az ürességben.

A viszony

1 világítótorony
2 óceán
4 ember
És fájdalom és gyönyör
És szenvedély és szenvedés
És hazugságok és fél igazságok
És Vágy és szerelem
Élét és halál
Elengedés, ragaszkodás

Minden amire vágyom és minden amitől rettegek
A kis dolgok amiket magam mögött hagyok
És a nagyok amiket cipelek egy életen át
Elnyelnek a hullámok vagy felemelnek nem mindig rajtam áll
De hogy feladom vagy küzdök az tőlem függ

Mert én tudom milyen túl messzire menni
Túl részegnek vagy túl gyávának lenni
Túl közel kerülni valakihez
vagy távol magamtól

Miközben én csak elképzeltem a szivárványt ,
neked már a kezedben volt
Én csak a sarlót látom
neked meg ragyog a telihold

Józannak maradni az őrületben
Megfontolt lenni a szerelemben
Tudni hol a határ
Átlépve azokat nem tudom mi vár…

Költözhetek bárhová
Magamat magammal viszem
Érzéseim a bőröndben
Nincs menedék

Választani,döntést hozni
Vállalni a következményeket
Szembenézni a valósággal
Elköteleződni és harcolni érte a végsőkig

Mert én tudom milyen magányosnak lenni
Túl részegnek vagy túl gyávának lenni
Túl messzire menni vagy el sem indulni
Túllőni a célon vagy meg sem célozni

Miközben én csak elképzeltem a szivárványt ,
neked már a kezedben volt
Én csak a sarlót látom
neked meg ragyog a telihold

Míg én a nagyvilágot jártam
Te otthon ültél
De így is egymásra találtunk….
Ez nem a véletlen műve….
Mi ez ha nem a végzet?

Sorsok,életek,remények
Vágyok,álmok,képzeletek
Kikötők,állomások,repterek
Falvak,városok,szigetek

Elindulni,úton lenni,megérkezni
Megérkezni….
Beteljesíteni azt amire születtem…

Miközben én csak elképzeltem a szivárványt ,neked már a kezedben volt
Én csak a sarlót látom neked meg ragyog a telihold!

Álom és vér

Vörös volt minden
Rózsák borították a helységet és vér
Romantikus révületben úszott a pillanat
Összetört szerelem darabjai hevertek mindenütt

és vér -vörös-bor kiöntve
A szőnyegen friss csalódás foltok
Vágyfoszlányok a falon és vér
A kiábrándultság torz mosollyal nevet rám
Indulatok bármerre nézek és vér
Szétszabdalt fényképek hevernek szanaszét
A bosszú illatától megszédülve elhomályosul látásom
Nem látlak téged nem látom a holnapot csak vért
A halálszag kiszorítja a levegőt belőlem
Nehéz a légzésem,nehéz a létezésem
Könnyű az elmúlás,könnyed ez a látomás
A csend lassan fojt meg
nem talállak nem találom magam
Remegve ébredek,izzadtságban úszom
kapkodom fejem:hol vagyok?
Kinézek az ablakon és megnyugszom…
Felébresztelek és szerelmes szavakkal azt súgom:
Nézd milyen szép ahogy lángol az ég
Viharban a világ és minden csupa vér…..

Belenézek a

Belenézek a visszapillantóba
És meglátlak téged
Felzaklatod beteg elmémet
Tolatnék,rohannék
Mindent odaadnék
Csak lehessek veled
Megint,újra!
Újra,megint!
A múlt vihara homlokon legyint
Fáj…
Újra,megint
Megint,újra
Gyávaságom falai mögé visszavonulva
Elbújok,riadót fújok
Megint,újra
Mindig és mindenkor
Mindenhol,bármikor
Ha rám talál ez az érzés
Menekülnék
De akkor megint eltévednék
Veled vagy nélküled ….
Teljesen mindegy
Előlről kezdem
Megint,újra
Minden sémát felrúgva
Eltaposva
Magamból kifordulva
Üvöltve,ordítva
Pillanatnyilag meghàborodva
Újra,megint
de màr csak legyint….
Manapság ritkán nézek a visszapillantóba
Téged sem láttalak egy ideje
De egy gombnyomással életre keltelek
És megint és újra…

A csend

Ebben a fülsüketítő csendben
Ellentmondásos énemnek ki mond ellent?
Amikor kihallatszik belőlem a kétkedés
Amikor cseppfolyóssá válik a vágy és elfolyik mint a magzat víz
Romlott mézbe ragad az idő
Megáll a pillanat,megállít a pillantásod
És a pszichoszomatikus szerelem
Minden tünetével az ágyhoz szegez
Ebben a csontig hatoló csendben
Csodálkozom h üvölt rólam a fájdalom?
Arcomon alapos aggályok
Kezeimben kényszeredett kilátástalandág
Mezítláb táncolok a fűben,dacolva a kutyaszarral
Boldogság flash,mint a 2 ismeretlenes egyenlet megoldó képlete
Beengedem a napfényt fagyott világomba
De a csillagok állása,álláskeresési járulékot hazudik
Fogaim közt kristály cukor ropog
Édes ez az élet,csak legyen elég pénzem
Megveszem a holnapot és eladom a jelent
Jelentéktelen érzések tapadnak a mocskos üvegre
Ebben a velőt rázó csendben
Bizonytalanságok közt imbolygok
Naprakész félelmeim tükröződnek életem álló vizében
Járulékos veszteség ahogy kifordulok önmagamból
Gabona rajzok az udvaron
Sötét történeteket rejt a kert
Kiszabadulva a fogságból
Maga az ÉLET tárul fel
Ebben a száraz,fojtogató csendben
Az instant gyűlölet gyűlölet felizzik bennem
Fantomokkal hadakozom álmomban
Kötőtűvel nyakon szúrom az exem
Valaha lesz ebből exit?
Lesz ebből valaha kiszállás?
Vagy csak futom a köröket mint egy megmérgezett patkány?
Vagy csak állok tehetetlenül,ebben a
csendben ami falakat emel közénk?
Zajtalan költözik belém a szorongás
Reggelente mikor az indulást várom
Ebben a baljós,hideg csendben
Ki lesz az aki hozzám szól?

44 lettél de

44 lettél de pont időben érkeztél
Nem számit honnan jössz,mit csináltál csak egy dolog:

most itt ülsz melettem
Itt vagy melettem
természet ellenes az a természetesség ahogy itt vagy velem
A lelked örökfiatal akárcsak az enyém
A szemedbe nézek és semmitől sem félek
Mert január óta új időszámítás van
Voltál te voltam én és
Most már vagyunk MI
Mi ketten
A két fél aki együtt egy egész
Helli és Szelli
A két szivecskés emoji
A pornósztár és a szexterminátor
Pukkandúr és szellent irtó
A 2cuki akik szerelme semmihez sem fogható
Földöntúli gyönyörök kertje minden együttlét
Két ember aki gyakran egyre gondol
Két törött szív aki most együtt keresi a ragasztót.
Nem tudom mi ez
Nem tudom hogy van ez
Nem értem mi ez
Nem értem hogy van ez
Csak nézlek könnyes szemmel bármit is csinálsz,mindegy
Csoda ahogy teszel-veszel
Megérint a mosolyod
Minden szerelmes szavad
Szeretem a szenvedélyed
Élvezem amit élvezel
De el kellett h engedjelek h újra rád találjak
Mert szerelmünk minden vihart túlélt
Legyőztük az akadályokat
Mi ketten….
És hálát adok minden reggel az istennek h egymásra találtunk
Kaptam egy társat egy barátot egy szeretőt..egy mindent és egy mindenest egy személyben és ez TE vagy
TE vagy drága kis M&M a kék cukorka
Amely a szìvemben olvad nem zsebemben

Egy kép

Mikor szíved a szívemhez ér
Összemosódik mint a vízfesték
Egy paca leszünk az üres papíron
Történetünket arra írom

Mikor lelked a lelkemhez ér
Megszűnik a Föld s az ég Összefonódik,mint

kerítésen az indák
Szerelmünket hirdetik a falfirkák

Mikor kezed a kezemhez ér
Tudom h erős a kötelék
Nem engedem el,történjen bármi
A jövőt veled fogom bejárni

Mikor tested a testemhez ér
Szikrát kap a szenvedély
Feléled a sok elfeljtett vágy
És tudom hogy veled teljes ez a világ.

Életem szimbólumai

Életem szimbólumai
Magam vagyok
Teljesen magamba fordulva
Őrült gondolataim véresre kaparják agyam felszínét
Mint a kígyó mikor vedlik, én is levetkőzném magam
Kibújnék a bőrömből
Hátra hagynám énem
Futnék,rohannék, menekülnék
Mindentől távolra
Ne lássak,ne halljak ne érezzek
Ne éljek…..
Nem, ezt nem
Ezt nem lehet
Egy összegyűrt buszjegy
Egy 3 percig rágott rágó
Egy zéro kóla kupakja
Egy biléta a kulcstartón
Ezek a szimbólumai életemnek
Minden óra más időt mutat
A káosznak itt van az új otthona
Idegen vagyok a saját életemben
Dúl a harc,zajlik a haború
Csatát vesztek,csatát nyerek
Döntés képtelenség
Tehetetlenség
Fizikai fájdalommá fokozódik
Stop tábla jelez,piros lámpa villog
szirénák harsognak
Eddig és ne tovább
A gyűrű az újjamon
Egy őszinte szó
Egy tiszta ölelés
Egy megírt szöveg
Egy szelet rántott hús
Életem szimbólumai
Ha elérem a mélységet onnan merre visz az út?
Ha lent vagyok onnan van-e kiút út?
A kétségbeesés legyőzi a józan észt
Az ismeretlen veszélyes
Az ismert kockázatos
Bele lehet halni….
De már nem kell
Már túl lehet élni
Egy foci meccs amin elalszom
Egy mikrofon amibe beszélek
Egy dupla eszpresszó 4cukorral 2 tejszínnel
Egy buszon hagyott gondolat
Egy természet fotó
Egy simogatás a kutyáimnak
Egy kinyújtott kéz
Egy megélt pillanat
Ezek mind életem szimbólumai

Fáj ha látlak

Fáj ha látlak
Szomorú vagyok ha nem
Nincs jó döntés
Megint nincs megoldás
Az idő elfárad, megpihen
halogatja a végkifejletet.
Szorul a szív hurok
Csapdában az értelem,
Satuban a lélek,
Szárny nélküli gondolatok
te vagy az akihez visszatérnek.
Fantáziám egy sémát követ
Álló kép,fel-fel villan
Szikra fel-fel lobban
Megadom magam az érzésnek
Tudatosított tehetetlenség
Kétségbeesett gyötrődés.
Mert szomorú vagyok ha làtlak
És fàj ha nem
Ugyanazt az őrületet kergetem
Vágyaim türelmetlenül
Zakatolnak,feszítenek
Az agy parancsnak nem engedelmeskednek.
Zavarodott pillanatok
Kusza kínok.
Káosz kalibrál
Beállít a szenvedés,
megnehezíti a jelent,
Ahogy így allattomosan kitölti a rendelkzésre álló teret.
Képzelet által szőtt furcsa hálóba belegabalyodok,
Beteg elme torz szüleményétől vissza riadok.
Valóság halál
Igazság torzulás
Félelmetes bizonytalansàg.
Mert felzaklat ha látlak és
Megőrülök ha nem
Magány monológomra válaszol a csend
Szavaim nem jutnak el hozzád,visszhangozzák az üres terek
Nekem úgy a legjobb ha gyorsan elfelejtelek!

 

Fekete angyal

Nézd a csendet, ahogy hullámzik
az idő tengerén
Alattunk néma szakadék
Felperzselve a mocsarakat
Felégetve a hidakat
Felébred egy régi átok
A Fekete Angyal újra él
emlékezz a halálra
a pokol egy kis sarkában ahol
nincs megváltás remény irgalom
csak az elviselhetetlen végtelen jelen
A két világ határán nincs kegyelem
A múlt megelevenedik
minden mozdulatban
Sötét és felkavaró ahogy
megszállotként űzi hajtja
a térképet mert ez a dolga
pusztulás marad utána
ahogy elfordul az élettől
A halál csókja az ajkamon
kiszívja minden erőm
begyűjti a lelkekemet
aztán tovább áll
Új áldozatok után kutatva

Holnapután

Könnyekben úszó reggel
Fagypont alatti érzések
Az éjszaka kínjai nem oldódnak a dupla kávèmban
Felhívlak
Muszáj hallanom a hangodat
Megtépáz a távolság
Innen miden messze van
Az éter elnyeli a valós tartalmat
Lecsupaszított egyszerű mondatok
Sosem vagyok egyedül
Mindig egyedül vagyok
Ez a tél nem tesz jót nekem
Ez egy lehetetlen helyzet
Nincs rá megoldó képlet
a²+b²=nehéz+elviselhetetlen
Túl kell élni,el fog múlni-mondogatom
Tudom,de nem hiszem el
Hideg van:kint is, bent is
Köd van:Nem látom az irányt
Pára lecsapódás a gondolatok tengerén
Tengerfenék,kopott zátony
Üres a kincses láda
Hajóvonták találkozása tengerészemnél
Én meg fél szemmel figyelem az időt,az örök ellenséget
Kölcsönös meg nem támadási szerződést írunk alá
Remeg bennem a pillanat
Néma tanúim az elfojtott szavak

Megismertelek

Megismertelek, szembe jöttél de nem is mertelek, felfedezni akartalak

térképet rajzolni tenyeredbe
de te azt mondtad:ez az összetört remény én

inkább azt ez a vérző szerelem
De az igazi szerelem azaz mikor verset írok a testedre,

te meg levakarsz magadról mintha leprás lennék
Elmosogattam magamtól aztán megkérdeztem tőled:

újra írod a történelmet velem?
Őszinte lehetsz de hazudni érdemesebb,érdekesebb

mert olyankor egy világ omlik össze bennem
Kitépem a kezedből a tollat…inkább én írom le:szeretlek!
Ja, hogy te búcsú levelet akartál írni….gratulálok..megint félre éreztem azt amit sehogy máshogy nem lehetett érteni…
Valahol máshol vagy, látlak de nem talállak,valaki másnak valaki más vagy…
Elhatároztam, hogy a szemedbe nézek és bekövetkezett amitől féltem:megláttam magamat..
Veled vagy nélküled, se veled se nélküled, velem vagy veled,

veled vagyok Én, nélküled nem én vagyok,
én vagyok melletted,benned,körülötted mègis megkövülten

állok és hallgatom ahogy ordítassz velem
Csak a távolság épül kettőnk között,mélyül a szakadék,óvatosan lépek bele-nehogy felébresszelek-aztán csak zuhanok becsukott szemmel,védő háló nélkül,tompítom a becsapódást,hogy mikor felébredsz ne összetört testem darabjain kelljen kimenned a fürdőbe
Te voltál a little 15 én meg egyszerűn csak vörös”lombos

gesztenye fák alatt eladtál és én eladtalak”
Az egyik szigeten ismertelek meg igazán,két kisfröccs és két-rockdiszkóban elüvöltött motherfucker között-de én már akkor tudtam,hogy nem anyádat akarom hanem téged :örökre
Megérteném ha nem értenél és elfogadnám hogy nem

fogadsz el de hogy örökké azt kritizálod amit

csinálok az kritikán aluli
10nap a paradicsomban de az is véget ért egyszer,

elmentél én meg ott maradtam egy üveg

vodkával a kezemben
A legvégén úgyis megszakad a szív mielőtt te

megszakítod a vonalat
Veled lenni pont olyan mint egyedül lenni
Vitatkozni veled nem érdemes,vitatkozni magammal felesleges…úgyis mindig neked van igazad
Fogom a kezed,te meg fogod magad
és átgázolsz rajtam mintha ott sem lennék
Aztán most itt vagy TE.mindig
Mikor nem vagy velem akkor is velem vagy..
Csak ülök nézem ahogy dolgozol
Maga a megtestesült gyönyörűség
1000évszak egyetlen mosolyod
Veled még a csend is izgalmas
Szeretem azt a bizsergést amit akkor érzek

mikor a szemedbe nézek
Szeretem hogy minden mondat végére odateszed hogy

szerintem
Szeretem hogy beszélgetés közben mondandódat

nyomatékosítod egy az bazdmeg az szófordulattal
Szeretem hogy soha nem felejted el elküldeni sziveket

azokat a kibaszott sziveket
Szeretem h neked is a vad fruttik a kedvenced és

ha szemben állunk a nappal minden a helyére kerül
De gyűlölöm mikor elmész mert elviszel mindent
Gyűlölöm mert itt hagysz és nem hagysz itt semmit
Gyűlölök minden napot órát percet mikor nem tudom

elmondani hogy hogy…és hogy mennyire

 

P.S.I love you
Utóirat: szeretlek
Szeretem hogy beszélgetés közben mondandódat

nyomatékosítod egy az bazdmeg az szófordulattal
Szeretem hogy soha nem felejted el elküldeni sziveket azokat a kibaszott sziveket
Szeretem h neked is a vad fruttik a kedvenced és ha szemben állunk a nappal minden a helyére kerül
De gyűlölöm mikor elmész mert elviszel mindent
Gyűlölöm mert itt hagysz és nem hagysz itt semmit
Gyűlölök minden napot órát percet mikor nem tudom elmondani hogy hogy…és hogy mennyire

P.S.I love you
Utóirat:szeretlek

Modern Bóbita

Bóbita Bóbita tàncol
Körbe ördögök ülnek
Vasvillával hadonásznak
Véres a vége a násznak

Bóbita Bóbita játszik
Telefont nyomkod naphosszat
Sorozatot néz a netflixen
Be van szívva fixen

Bóbita Bóbita épít
De másnapra ledöntik a házát
Új karám Kell a nyájnak
Vagy hely az akkumulátor gyárnak

Bóbita Bóbita álmos
Elalszik talán örökre
Álmodik az öngyilkosságról
Elege van a sok hazugságból

1945.08.09.

Jóóó reeeegggelt Nagasaki!!!!
Felhőtlen reggelre ébredtünk ma-ez nem kicsit fogja

befolyásolni az elkövetkező sok évet és
sok generációt. Sőt az egész világot, hisz világ rengető eseményeknek lehetünk tanúi néhány óra
múlva.
11⁰²kor egy dagadt ember látogatását fogjuk érezni.

Égből fog pottyanni, de nem lesz
mesés….Hőhullám követi és felhősödés….

sőt mondhatnám azt is h forró lesz a talaj a lába alatt.
Aki tud vonuljon árnyékba, fedezékbe!
Hoppá…jut eszembe: nincs menedék…
„Csak egy ugrás a sugár úgyis utolér „
Az ítélet napja 75 évvel ezelőtt már eljött
És nem a gépek okozták,hanem az emberek
Nem a gépek, hanem az emberek
Az emberek…..

Nem Nem vagyok

Nem
Nem vagyok
Nem vagyok jó
Nem vagyok elég jó
Nem vagyok még elég jó
Nem vagyok még mindig elég jó
Nem vagyok még mindig elég jó neki
Soha sem leszek az aki igazából lehetnék
Soha sem leszek az aki igazából
Soha sem leszek az aki
Soha sem leszek az
Soha sem leszek
Soha sem
Soha
Soha sem leszek az aki elég jó neki
Nem vagyok még mindig az aki igazából lehetnék

Pillanat

Pillanat felvétel az életről
ahogy kattan a gép
Várni ahogy készül a kép
aztán szembe nézni vele
egy másik szemszögből
és félre tenni mert túl-
nyomasztó valóság- morzsák
egyszerű keserűség kapszulák
ahogy belém ragadnak csak egy villanás
Ijesztő igazság,hogy az élet fáj..néha ennyire
Ha kimondom még jobban
Egy mondatba sűrített őszinteség
ahogy a félre tett érzések félve a felszínre törnek
utat keresve a félig emésztett gondolatok között
a magány”magánsivatagán”keresztül
amiben a lélek elmerül
Ez a pillanat lehet,hogy örökké tart
vagy csak képzelem,hogy a képzelet

furcsa játékot űz velem
Én néha eltévedek saját képeim közt
És néha elvesznek bennem a képek
Az élettel szembe nézek
De félek:
„Ha rosszul érted félre
az egész nem jelent semmit”

Vihar

Fekete fellegek feszülnek felettem

Égi oltáron kegyelmet kerestem
Ez már a vihar szele,amit a bőrömön érzek
De te higgy nekem kérlek
Elmondok mindent,az igazságtól már nem félek
De ebben a hazugság zivatarban,nehéz a légzés
Egyre keservesebb minden lépés
Mert kihalás szélén fuldoklik a szerelem
Az érzéseimet koszos kispárnákba temetem
Magamtól is távol,szótlanul
Csak fekszem álmatlanul
A kétségbeesés ejt rabul
De csak az esőt kapom válaszul..

HOLNAPUTÁN

Könnyekben úszó reggel
Fagypont alatti érzések
Az éjszaka kínjai nem oldódnak a dupla kávèmban
Felhívlak
Muszáj hallanom a hangodat
Megtépáz a távolság
Innen miden messze van
Az éter elnyeli a valós tartalmat
Lecsupaszított egyszerű mondatok
Sosem vagyok egyedül
Mindig egyedül vagyok
Ez a tél nem tesz jót nekem
Ez egy lehetetlen helyzet
Nincs rá megoldó képlet
a²+b²=nehéz+elviselhetetlen
Túl kell élni,el fog múlni-mondogatom
Tudom,de nem hiszem el
Hideg van:kint is, bent is
Köd van:Nem látom az irányt
Pára lecsapódás a gondolatok tengerén
Tengerfenék,kopott zátony
Üres a kincses láda
Hajóvonták találkozása tengerészemnél
Én meg fél szemmel figyelem az időt,

az örök ellenséget és kölcsönös meg nem

támadási szerződést írunk alá

SimonTurbukMártonIstván-Polaroidok-Pillanatfelvétel

Pillanat felvétel az életről
ahogy kattan a gép
Várni ahogy készül a kép
aztán szembe nézni vele
egy másik szemszögből
és félre tenni mert túl-
nyomasztó valóság- morzsák
egyszerű keserűség kapszulák
ahogy belém ragadnak csak egy villanás
Ijesztő igazság,hogy az élet fáj..néha ennyire
Ha kimondom még jobban
Egy mondatba sűrített őszinteség
ahogy a félre tett érzések félve a felszínre törnek
utat keresve a félig emésztett gondolatok között
a magány”magánsivatagán”

keresztül
amiben a lélek elmerül
Ez a pillanat lehet,hogy örökké tart
vagy csak én képzelem,hogy a képzelet furcsa játékot űz velem
amiben néha eltévedek

Az idő egy szuszogva kocogó kisfiú-Simon Márton

Az idő egy szuszogva kocogó kisfiú

Magamra ismertem.minden stimmel.
Idő vagyok mert elmúlok.
Idős vagyok és kinyúlok.
Egyidős vagyok
Idős vagyok mert rengeteg van még hátra sem nézek míg ezzel nem végzek.
Egy vagyok,mer egyedül lenni jó.
Egy vagyok a sok közül.
Egy vagyok és egyet akarok.
Csak egy maradhat.
Csak egy,marad 6.
Szuszogó vagyok
Szuszogva alszom,megyek fel a lépcsőn,ülök fel az ágyban,dolgozom,pihenek.
Kocogó vagyok hetente 2x-3x-szor.
Körbe-körbe kifulladásig.
Zenére,ütemtelenül,megrémül aki lát egy kocogó terhes lajhár?
Kisfiú vagyok,tanulok bánni az idővel.
Egy kisfiú vagyok csak.
Szuszogva vagyok kisfiú.
Tanulok tanulni
Tanulok mert kisfiú vagyok Lemaradtam,sok mindent nem tudok.
(Osztály)társaim hozzák nekem a leckét.
Fel lett adva
(Még épp)Időben

Álom és vér

Vörös volt minden
Rózsák borították a helységet és vér
Romantikus révületben úszott a pillanat
Összetört szerelem darabjai hevertek mindenütt és

vér -vörös-bor kiöntve
A szőnyegen friss csalódás foltok
Vágyfoszlányok a falon és vér
A kiábrándultság torz mosollyal nevet rám
Indulatok bármerre nézek és vér
Szétszabdalt fényképek hevernek szanaszét
A bosszú illatától megszédülve elhomályosul látásom
Nem látlak téged nem látom a holnapot csak vért
A halálszag kiszorítja a levegőt belőlem
Nehéz a légzésem,nehéz a létezésem
Könnyű az elmúlás,könnyed ez a látomás
A csend lassan fojt meg
nem talállak nem találom magam
Remegve ébredek,izzadtságban úszom
kapkodom fejem:hol vagyok?
Kinézek az ablakon és megnyugszom…
Felébresztelek és szerelmes szavakkal azt súgom:
Nézd milyen szép ahogy lángol az ég
Viharban a világ és minden csupa vér…..

Útvesztőben

A reggeli nap fényében a vihar
félelmetesnek tűnik
Láthatatlan erők küzdenek körülöttem
egyedül gyenge vagyok
A pillanatba fagyba elmerengek
a bölcsek szavain
Arcom a tömegben ahogy sodródom az árral
Az út nehézségi foka nő,az emelkedő egyre meredekebb
A lehetőségek lassan elfogynak,csapdában vergődök
Beljebb és egyre beljebb az útvesztőben,hátam mögött senki
előttem a semmi,nem látok,nem érzek hol vagyok…nem tudom.
Bizonytalan lépések,kétségbeesett mozdulatok
Remegő szívvel várom a holnapot
Csak a túlélésre játszani kockázatos
Nyugtalan órák,napok
ön-sors rontó gondolatok,vágyak,tévedések
miértek,miért-te?
A félelem kiszívja belőlem az élet erőt
Elsorvadok
Mielőtt megtalálom a képletet a megoldáshoz

Újra, megint

Belenézek a visszapillantóba
És meglátlak téged
Felzaklatod beteg elmémet
Tolatnék,rohannék
Mindent odaadnék
Csak lehessek veled
Megint,újra!
Újra,megint!
A múlt vihara homlokon legyint
Fáj…
Újra,megint
Megint,újra
Gyávaságom falai mögé visszavonulva
Elbújok,riadót fújok
Megint,újra
Mindig és mindenkor
Mindenhol,bármikor
Ha rám talál ez az érzés
Menekülnék
De akkor megint eltévednék
Veled vagy nélküled ….
Teljesen mindegy
Elölről kezdem
Megint,újra
Minden sémát felrúgva
Eltaposva
Magamból kifordulva
Üvöltve,ordítva
Pillanatnyilag megháborodva
Újra,megint
de már csak legyint….
Manapság ritkán nézek a visszapillantóba
Téged sem láttalak egy ideje
De egy gombnyomással életre keltelek
És megint és újra….

Látni

Látni…..

Fáj ha làtlak
Szomorú vagyok ha nem
Nincs jó döntés
Megint nincs megoldás
Az idő elfárad,megpihen
halogatja a végkifejletet.
Szorul a szív hurok
Csapdában az értelem,
Satuban a lélek,
Szárny nélküli gondolatok
te vagy az akihez visszatérnek.
Fantáziám egy sémát követ
Álló kép,fel-fel villan
Szikra fel-fel lobban
Megadom magam az érzésnek
Tudatosított tehetetlenség
Kétségbeesett gyötrődés.
Mert szomorú vagyok ha làtlak
És fàj ha nem
Ugyanazt az őrületet kergetem
Vágyaim türelmetlenül
Zakatolnak,feszítenek
Az agy parancsnak nem engedelmeskednek.
Zavarodott pillanatok
Kusza kínok.
Káosz kalibrál
Beállít a szenvedés,
megnehezíti a jelent,
Ahogy így alattomosan kitölti a rendelkezésre álló teret.
Képzelet által szőtt furcsa hálóba belegabalyodok,
Beteg elme torz szüleményétől vissza riadok.
Valóság halál
Igazság torzulás
Félelmetes bizonytalansàg.
Mert felzaklat ha látlak és
Megőrülök ha nem
Magány monológomra válaszol a csend
Szavaim nem jutnak el hozzád,visszhangozzák az üres terek
Nekem úgy a legjobb ha gyorsan elfelejtelek!

Ez az a HÁZ

Mit hozott idén a Mikulás?

nem sok mindent mondhatnám,

de ha jobban belegondolok

kaptam egy csomó új dolgot.

Megváltozott minden bennem és körülöttem

és ha ennek nem is mindig örültem,

el kellett fogadnom és meg kellett értenem

mert ez most már az ÉN saját életem.

Nem másokra kell figyelnem

hanem magamért kell a dolgokat megtennem,

és ha nem figyelek

minden marad a régiben

de azt nem akarom semmiképp

mert az csak a leépülés!

Most már szabad vagyok

csak magamnak tartozom

az igaz,hogy többet nem ihatok

de én döntöttem úgy ,hogy nem akarok!

Mert annyi annyi fájdalom,szenvedés,borzalom után

itt megértés és törődés vár.

Annyi költözés ,rohanás után

háborgó lelkem megnyugvásra talál.

Néha érthetetlen az a szeretet amit itt kapok

de tudom problémáimmal nem egyedül vagyok.

Társaim vagytok a felépülésben és

mikor én nem vagyok résen,

ti segítetek

a sok józan napom nektek köszönhetem!

Miközben e sorokat írom

könnyeimet visszatartani nem akarom de nem is bírom.

Mert szeretet van bennem és hála

új életemet köszönhetem ennek a háznak.

Csodálatos érzés nincsenek rá szavak

a mellem a büszkeségtől dagad,hogy

ennek a csodának a részese lehetek

és azt,hogy józanodhatok veletek.

De be kell vallanom néha nagyon nehéz

el uralkodik rajtam a tehetetlenség,

kínoz,feszít a sóvárgás

megbolondul az egész világ

azt érzem kevés minden tudás

meginnék minden piát!

De már van más megoldás:

elég 1 telefonhívás,

már ott is a segítség

egy társ mindig elérhető ,nem kétség!

Néha szürkék és hosszúak a napok

egyedül vagyok és unatkozom,

de gyűlés van minden este,

-ahol beszélhetek persze-

és ez néha életet menthet.

Szóval ilyen ez az év

változik bennem a kép,

van,hogy homályos, néha tisztul

bennem rengeteg érzés megfordul.

De bármi is történjen :használnom már nem kell

megvívom a harcot az ellenséggel,

mert én a győztesekkel tartok

alázattal és türelemmel teszem a dolgom.

És ha FELSŐBB ERŐ is úgy akarja

nem keveredek többé nagy bajba,

mert amíg ezt az utat követem semmitől sem kell félnem

csak szabadon,békében és józanon élnem!

A tavalyi év

Szülinapomra született ez a vers

mely meglepetéseket nem rejt,

hozza a sokásos sémákat

rímbe szedi a tavalyi témákat:

Szomorúan kezdődött ez az év

azóta is emlegetjük márc.15.ét

már rég véget ért a tél

mikor megkáptuk a legnagyobb hóesést.

De aztán kitavaszodott

és ez lendüledbe hozott,

úsztam,gyalogoltam,kocogtam

a lényeg,hogy mindig mozgásban voltam.

Később valami furcsa módon

a közmunka programba lett dolgom,

6 óra kaszálás,a 40 fokban

erre azért én sem gondoltam.

A szegénység felütötte a fejét

és a színvonal sem ütötte meg a mércét,

de az nem az én hibám,

én,tisztességesen elvégeztem a munkám.

A nyár forró volt,a sörök meg hidegek

sokszor pattanásig feszültek az idegek,

elvetettem a súlykot olykor

és a barátaim segítettek sokszor.

Ősszel felvételt nyertem egy szellem gyárba

ahol azóta sem álltam munkába,

de a 2 hónapot sem töltöttem tétlenül,

a földmérés újra előkerült.

Új helyek,új kalandok

régi emberek,régi harcok…

a Gál 811

megint történeteinkkel volt tele…

Aztán megtörtént a csoda:

felvett egy cég, minek a neve

Coloplast

A munka remek…

a kollégák betegek….

olybá tűnik a tiszta tér

roncsolja a munkások agyvelejét.

De amíg mennek szépen a megélhetést biztosító gépek,

addig én is normálisnak érzem az egészet.

Magán életembe nem történt változás

még mindig a magány a leghűségesebb társ.

Barátaim hova lettek?

Senki sem tudja feleletet…

Az ,hogy mennyire unatkozom

néha látszik az arcomon..

Gyakran eluralkodik rajtam a depresszió

és abból nem születik semmi jóóó……..

Hogy mit hoz a jövő nem sejthetem,

jövőre,veletek…valahol máshol………..

én így tervezem!

Másfél

Szétszakadt láncszemek a hó alatt.

Az olvadás,

emlékszilánkokat szór a szemembe.

A múlt rózsái hervadnak el

az elmúlás kertjében.

Keserű izű fény

szakít síkokat a végtelen felett elrepülő,

önmagába visszatérő,

másféle dimenziókban elterülő

szerelem Isten arcában.

H.

Az idő haldokló ormain,

ködös országutakon száguldó álmok

rombadőlt érzésein,

de még az elmúlás ízléses keretein belül

megtalállak,

a nyílegyenes labirintus kapuinál…

Híd

Az óceán csak az ami elválaszt tőled,
de az emlékek hidat ácsolnak belőle,
2 kontinens között hullámzik a vágy,
a hiányból építkezik a két külön világ.
A földrészek feszülten figyelik a varázst,
ahogy az ígéret könnyű lehelete újjá éleszti a szunnyadó

parázst,nem vagy többé tabu,ledőltek a falak,
és mi elakarjuk hinni egymásnak,hogy most már

mindent szabad.
Nem jelent semmit a távolság,
mert tudom,hogy hol vársz rám,
egy hurrikán erejével,
egy kis oroszlán szelídségével.
A távolság mérhető,
de a vonzalom mindent elhomályosító erő,
nem kerestelek,nem hívtalak,
valahogy mégis megkaptalak.
A véletlen különös összeesküvése,
a titkos gondolatok felszínre kerülése,
mikor veled beszélgetek,
az felülmúl minden képzeletet.
Fantáziám szabadon száll,
és semmi sem szab neki határt,
mert Te jóságos vagy akár egy tündér,
mikor varázspálcáddal megérintettél
tudtam,hogy teljesült a kívánságom
mikor az enyém lehetsz végre, csak azt a percet várom.

CSP 42

A 42 egy nagyon vicces szám

és itt be is foghatnám a szám

véget is érhetne a vers

de a vén marhája többet érdemel.

Hisz közel 30 éve tart a barátság

és ennyi idő alatt rengeteg mindent éltünk át.

Akaliban kezdődöt a történetünk

ahol egy csapatban fociztunk és győztünk,

aztán a Geóban gyanaúsan méregettük egymást

hé ez nem ugyanaz a srác?

1 évig voltunk csak osztálytársak

mert benne a tanárok többet láttak,

ő rendületlenül menetelt az érettségi felé

nekem meg maradt az év ismétlés.

De ez a 4 év jövőnket megalapozta

és barátságunkat bearanyozta.

Utána jöttek a főiskolás évek-és erre meg is esküdnék:

ő Szombathelyen sosem volt részeg,

kitünő magatartással és jeles szorgalommal lediplomázott

amiért nagyon szerették a tudásra éhes kis diákok.

De volt olyan,hogy suliba a Vadorzóbol ment

ilyenkor a gyerekek Red Bullal lepték meg,

a sok tv-zéstől gyakran hulla volt

ilyenkor a buli helyett,csak hablatyolt.

99 volt a legjobb évünk

akkor jött elő a legszebb énünk,

minden party-n megjelentünk

sok csintalanságot elkövettünk.

Tudat modosító szerekben nem volt hiány,

ez csak fokozta az amúgy is feledhetetlen szórakozást.

Ő volt a vidámság non-plusz ultrája

a lányok észre sem vették :van-e egyáltalán hibája?

Aztán hősünk megunta az itt létet

és NY-ot választotta lakhelyének,

én meg követtem őt mint egy messiást,

a dollártól vártuk a megváltást.

Sub-way-monster-nek neveztük el

fejében a térképpel sosem tévedtünk el!

Meglátogattuk az összes undrground d’n’b helyet

míg egyszer egy kidobó a mulatságnak véget nem vetett.

De az amerikai kaland hamar véget ért

mert ott sincs kolbászból a kerítés.

Haza jött és évekig fogalmam sem volt mit csinált,

egyszer csak feleségül vette ezt a csodálatos lányt,

akivel néha „összeállnak mint két kicsi legó”

és eből megszületett az aranyos kis Bendzsó.

Végezetül de az utolsó sorokban,

mennyi közhelyt írhatnék még unottan,

de én inkább kívánok még nagyon sok boldog évet

és a Mi ismeretségünk soha ne érjen véget!!!!!!!!!

Hold

Homlokodon a hajszálak
térképet rajzolnak,
remegve mertem remélni
ez a boldogság új atlasza,
ahol szenvedő kapcsolatunk
a sötétség útvesztőjéből
rejtelmes utakon
a fény birodalmába érkezik.
Leereszkedik Aphrodité és megkérem áldjon meg
tiszta szerelemmel minket,
és Te szánj engem:
mint a fények a Holdakat és csillagokat.

Fény

Homlokodon leereszkedik a rejtelmes Fény,
szánj engem remegve,
áldjon meg szenvedő lelked,
mert meg mertem merítkezni
a fények fiatal tengerében…..

Átkozz el

Az utolsó tévedést úgysem enyhíti a remény,
hiába akar a szerelem szemedben szenderegni,
a parázs kihűlt,
jéghideg az érintésed.
Gyűlölj és vess meg,
átkozz el,
de én kínok közt kereslek majd,
miközben rideg szavaid
kegyetlenül csendülnek
a könny patak partján.
Félelemmel fürkészem szikrázó tekinteted,
de aztán hagyom,hogy belezuhanjon
kétségbeesésed tengerébe.

Születésnapomra(42)

Megint eltelt egy év

-ami nem csekélység-

hisz 40 fölött már minden nap ajándék,

de ebben az évben volt egy különlegesség:

a 12 év utáni hazatérés.

A két ország közt kézzel fogható a különbség,

de nekem soha sem számított a mennyiség.

„Ez még itt nem Amerika” és ezt tudtam jól,

de a repülőgépre nem szálltam volna fel magamtól.

Itthon várt a család és a rengeteg barát,

és senki sem okozott csalódást.

Vissza kaptam mindent,amiről azt hittem elveszett

bármerre mentem körül vett a szeretet.

Néhány napig furcsa volt az a hely ahol lakom,

de aztán rádöbbentem ez az ország az otthonom.

Nem volt egy egyszerű helyzet,

sok mindenhez alkalmazkodnom kellett.

de miután megtörtént a beilleszkedés

már könnyen ment az élet-élvezés.

A munka meg egyenesen rám talált:

sokat segítettek nekem a geodéták!

Ózd,Miskolc,Kazincbarcika

egy földmérőnek sem volt jobb sora!

Rengeteg házi sör fogyott

a felmért terület meg egyre csak gyarapodott..

Év vége felé a pánik eluralkodott

mert a szívem hevesebben vert mint szokott,

de a sok vizsgálat kimutatta

a sz(t)ív-nek kutya baja!

Ezután jött a gyökeres élet mód változtatás

ami szemmel láthatólag megtette hatását.

És ha már elindultam az úton,folytatom

bár mi lesz a vége nem tudom,

de egy biztos:

néhány hónapja -megint-izgalmas ,színes ez a világ,

és nap mint nap megélek számtalan csodát!

Naptár

Jól lehet,jó lehet minden este józanon

de te évek óta nem tudod melyeik naptár van a falon,

nem a te hibád,az idő ver át,

ami egyre jobban provokál,

és minden mentséget kitalál,

hogy miért van az hogy leredukál,

meg az olcsó,szemét kannás bor

ami felpörget bármikor

és nem kell hozzá semmiféle por,

a semmi színtelen árnyéka feszül az arcodon

de ettől látszik még a fájdalom,

amikor körülötted tombol az idő és a tér

de csak nem akar múlni az a rossz érzés,hogy

te mindenkin segítenél,

de nem teheted

mert te vagy a beteg,

beikszel a magány

tuti befutóra tesz a halál,

színezüst színjáték a képzelet színpadán.

De ez nem a te hibád

csak az élet ver át

kikerül,elkerül

jövőd hajója a múlt tengerébe merül,

a dobókocka bűvös hatosa

csak minden szökő évben vágyaid tulajdonosa.

Mit kérdezel, ha egy szellemet idézel?

Ami válaszol,az maga a pokol

minden hibádért

kegyetlenül lakolsz.

Végtelen véletlen,

vérben úszó szerelem,

elmegy melletted,észre sem veszed.

Nem érdekel kinek felelsz meg,

nem veszed észre lehetőségeidet,

az unalom országútján menetelsz

ami történik körülötted arra sem figyelsz.

De nem a te hibád

a Világ ver át,

minden mozdulatával valami indukál,

nevetséges kis trükkjeinek

örökké szalutálsz,

amik megelőzhetetlenek,

terveid hálójában

a tehetetlenség remeg,

javíthatatlan vagy

nálad másképp működik az agy,

orvosok,tudósok

kutatják titkodat,

de te nem adod meg magad

élvezed a gyógyszereket

magadévá teszed a vegyszereket,

kusza gondolataid

kielégítenek minden fajta képzeletet,

túlszárnyalnak minden racionális keretet,

zöld utat adsz nekik

szabadon garázdálkodhatnak arra is

amerre a józan ész nem kalandozik,

álszent igazságok,

részeg hazugságok,

hullaszagot árasztó neonreklámok,

térdre akarnak kényszeríteni

egy lehetetlen helyzettel szembesíteni

de te nem törsz meg,

sorok között olvasol,

mert az újság túl sok szemetet pakol,

felállsz de nem tartassz szünetet

2 hányás közt elvonási tünetek,

de azért nem ilyen rossz a helyzeted

mert te igazából élvezed

amibe az élet bele kergetett.

Persze nem a te hibád,

a fantáziád ver á,

ami fantasztikus dolgokra képes

de képtelen megérteni -és ez rémes,hogy

hol van neki a határ

ahol minden emlék visszajár,

ezért csak marad a csapda-

-amibe beleesve

ugyanúgy telik minden este,

segítségért kiáltassz

hangodat visszhangozzák a másnapok

amik nem mindig ugyanolyanok,

ezért marad a kétségbe esés

meg a keresés,

egy tisztább élet után

amiről minden karma álmodik

és ahol Isten nem kotnyeleskedik,

a halál angyala csak szivességet tenne

ha elvinne innen jó messze,

de ez sincs ingyen

pénzbe kerül mint minden,

de neked nincs semmid és senkid,

csak néhány vagány ötleted

-józanon azokat is elveted-

fel is ötlik a kérdés:

megoldás lesz-e a segítség?

nem tudod, mert nem hagyod,

nem hagyod, mert nem tudod

saját életed senkinek a köze

makacsságod tönkretesz.

Tébolyultan ,elhagyatottan

valami kicsúszik alólad,

csak a helyzet ami megváltozott-

-pedig 2 kézzel beléd kapaszkodott

az ördög

aki testet öltött

és egy újabb italt töltött.

Megint tele vagy,

de a bőröndöd üres,

nincs hova menned

a bérletek nem érvényesek a végtelenbe,

robbanásig feszült a helyzet

megadod magad annak akinek kellesz,

szép és annyira durva,

minden e világi ténytől elfordulva,

várod a váratlant,

belaknád a lakatlant

de lehetőségeid lakat alatt.

Kicsi ez a város

túl nagy a tét,

a rulett asztalon a fekete 13-as

mindent megér.

Megérteni téged nem lehet,

még annak is nehéz aki szeret,

pedig csak egy szerep amit játszol,

az örök vesztes az akinek látszol.

De ez sem a te hibád,

az élettelen élet ver át,

gusztustalan létezés formák

rejtik el a lényeg titkát,

amitől élvezhető ez a lét

és átlépheted szégyenlősséged küszöbét,

és eléred teljesítő képességed tetejét,hogy

felfedezd a világ szépségét,

kényszerített közhelyek

buta sémáit átlépve

izgalmas dolgok mennek végbe,

mert te szent akarsz lenni

szentül hinni a békében,

lehetetlen élni ennyi félreértésben.

De az a naptár ott a falon,nem hazudik

évek óta hozzád igazodik

elindul,megáll

és ez mind-mind csak a te hibád!

Egy néma pillanat

Ha Te hallgatsz

én nem mondok semmit,

halovány mosolyod mögött

a mondat véget ér.

Összeeskövést sző a csend

ellenem vall a jelen pillanat.

Ez a gondolat most nem jó sehova,

talán gyönyörű klisékbe,

ahol millió ugyanaz próbál más lenni.

Talán kirakatok ablakába,

unalmas filmak jeleneteibe.

Bársonyos szerelem tüskéin,

a vágy mocskos abroszán-

ahol gonosz szerelmed egyre jobban vonzz-

lesz majd otthona

a kimerült érzéseknek

a felhevült ingereknek.

Ahogy a hullámvölgyek

hegyekké nőnek,

vulkán robban,

a tűzhányóból nincs kiút.

A minden is elég ebben a tűzben.

Semmisem elég ebben a tűzben.

Te meg csak nézel némán,

szótlan a szád,

szemed szenvtelen.

Most mire gondolsz?

Most mit is mondhatnék?

Dob és basszus

a dob meg a basszus

amikor magam vagyok a ritmus

tombol egy ősi rítus

minden csatornába eljut

az ez aktuális aktus

a basszus meg a dob

a monotonitás ami feldob

semmi sincs ami tiltott

a minimalitás az ami megfog

a hangzavar mindent elmos

bonyolult tört ütemek

az űrből jön az üzenet

rádió-éter ügyelet

frekvencia gyártó üzemek

lehúnyt szemmel figyelem

az érzés mégsem idegen

ahogy a hangfal küldi a jeleket

semmi más nem kap szerepet

előcsal egy szellemet

irígyek most az istenek

feszülnek az idegek

kavarják az álló vizeket

Slayer

csukd be a szemed

nézz mélyen a lelkedbe

lépj ki önmagadból

és hagyd,hogy szárnyaljon az agyad

halott elméd a tudatodba néz mikor meghalsz….

csukd be a szemed

felejtsd el a neved

lépj önmagad fölé

hagyd,hogy a gondolataid áramoljanak

csak …

őrülj meg

Pearl jam black

Az üres vásznak ,az érintetlen agyag

ott fekszik ahol Ő feküdt valaha,

mind az öt látóhatár,

a lelke körül forgott

mint a Föld és a Nap

de most az a levegő amit lélegzek és érzek …..

megváltozott!

Ő volt minden-gondoltam

és oda adott mindent ami rajta volt,

de most csak üres kezeim

karcolják a felhők alját,

amikről azt gondoltam:azok jelképezik szerelmünket…

minden kép amit feketére mostam,

eltörölte az összes dolgunkat….

Elmentem sétálni,

halottam ahogy a gyerekek nevetnek körülöttem.

Hogy tudnán ezt kiégetni magamból?

Csak kavarogank és kavarognak a gondolatok a fejemben,

milyen gyorsan tudnak eltűnni….?????

Most fáradt kezeim ringatnak törött álmokat,

ez lenne mindenem?

Minden kép amit, az idő mosott el,

üresen üvölt vissza rám.

A szerelmek melyek rosszul végződtek,

feketére festették félelmeim….

Tudom,hogy egy nap az életed gyönyörű lesz..

és tudom valakit egét a TE napod fogja beragyogni…

De miért nem én lehetek az,

miért nem én leszek az???????

Szív-kapocs/Andi és Mosi
házasságkötésének tiszteletére

Megértés,szeretet

ez az ami forgatja a kereket,

mikor két egyéniség

egy-más kezébe adja az életét.

Nincs olyan,hogy minden kötél szakad,

mert az ifjú párnak mindent szabad:

szabad szombat,szabad szeretni,

és néha egy kicsit gyereknek lenni.

Mert én tudom,hogy az a boldogító igen

messzire repít benneteket innen,

ugyanaz a város,de a világ az egy másik,

ahol mindig azt kívánod:bárcsak lenne már itt!

Mert az a darab papír nem jelent semmit

de feljogosít arra,hogy megtegyél bármit,

lehetsz kedves vagy éppen ideges,

Ő ugyanolyan gyengédséggel fogja meg a kezedet,

adhatsz mindent vagy éppen nem sokat,

de a másik soha nem felejti el a szavadat.

Mert tudod:megtenne mindent csak boldog legyél,

ennél többet nem is kérhetnél.

Mert a szív a kapcsolat ha két ember örökre együtt marad.

Én szentül hiszem,hogy az az aláírás jelenti új életetek zálogát.

És ha már így megleptünk benneteket,

legyen a mulatság fergeteges,

mert ezek azok a pillanatok

melyekre mindig emlékezni fogtok!

Fekete-fehér

Fekete-fehér képzelet,

az ablakon át csak egy fény szelet,

meghamisítja a képeket,

átformálja a lényeget.

Visszatérő gondolatok

Álom lehel valóságot

rózsaszín fáradt tenyerembe,

az elmúlás ajkait érzem

hamu szürke,fáradt homlokomon;

az érzékiség furcsa játéka hagy nyomot

hófehér,öreg testemen;

örökké visszatérő gondolatok karcolják

narancs-vörösen izzó agyam felszínét.

Örökre

Lebegek a semmiben

-a semmi itt lebeg bennem-

körül ölel

-én körül ölelem-

betöltöm az üres helyet

-az üres hely kitölt engem-

értelmetlen gondolatok rohannak át rajtam

-átrohanok értelmetlen gondolatokon-

az idő megáll bennem 1 percre

-én megállok az időben 1 percre

elvesztem a világban

-világ elveszett bennem-.

Én és a Semmi

csak bolyongunk az elveszett világban

-talán-örökre.

Mielőtt jöttél-Placebo:
days before you came

Mielőtt jöttél

rideg-hideg volt minden

szürke,fekete az ég

de onnan sem jött segítség.

Mielőtt jöttél

dörgött és villámlott

az érzelmek tengerét

felkorbácsolták a hullámok.

Mielőtt jöttél

a városok üresen álltak

néhány kísérte tántorgott

az éjszakában.

Mielőtt jöttél

némák voltak a vágyak

a fagyott létbe

merevedtek az árnyak.

Mielőtt jöttél

a műholdak új pályára álltak

velem együtt ők is

egy titkos jelre vártak.

Mielőtt jöttél

csak a csendet hallottam

egy ismerős világban

idegenként bolyongtam.

Mielőtt jöttél

teljesen egyedül álltam

a kiutat kerestem

a félelem labirintusában.

Mielőtt jöttél

csak egy emberi roncs voltam

szétszakadt szövetek

a rothadó húsban.

Pista bácsi emlékére

Nem volt egy nagy hely,

csak 50mx20m-es téglalap,

de nekünk hosszú éveken át

ez volt az alap.

Minden ami ott történt maga volt a csoda,

valaki azt mondta ez az uszoda,

s miután megtanultuk hogyan kell

rendesen úszni a gyorsot meg a pillét,

odajött egy férfi és megmondta a nevét:

Pista bácsinak hívták és ő lett az edzőnk

és a mi szemünkben ő volt az igazi felnőtt.

Felnéztünk rá és szerettük,

edzés terveitől meg rettegtünk.

A maratoni úszások meg az a rengeteg torna,

de ettől lettünk erősek,kitartóak és gyorsak.

A versenyekről kilószámra hoztuk az érmeket

és tudtuk jól ez mind az Ő érdeme!

Életre nevelő tanácsaival minket ellátott

remek humorával soha senkit sem bántott.

A csoportból baráti társaságot csinált,

akik 2 edzés között együtt sütötték a palacsintát.

Büszkék voltunk rá,hogy nála úszhatunk ,

pedig egy-egy edzés után teljesen kipurcantunk.

Másnap kezdtük elölről az egészet,

ő meg a sípjával vidáman fütyürészett.

Humorban,vidámságban sosem szenvedtünk hiányt:

hisz ő volt az aki megismertette velünk a szaunát!

11-en szorongtunk a kis trabantban,

de verhetetlenek voltunk a jó hangulatban.

Szenvedélyesen szerette amit csinált

és Mi mindig hallgattunk rá.

Szíve 24 órán keresztül az úszásért dobogott

ez faragott belőlünk bajnokot.

Most,hogy új utadon elindultál

nem vagy egyedül, és egy uszodát bárhol találsz:

Mert minden egyes karcsapás,leúszott méter

-bárhol is legyen az-RÁD emlékez.

Pista bácsi!Nekünk már csak egy kérésünk maradt:

tanítsd meg szépen úszni az angyalokat!

Időzített túlélés

Papírhajók koszos pocsolyákban

jéghideg érintés egy forró alkonyon

a múlandóság utolsó harca a repedezett betonon.

Furcsa jelenetek az álom színpadán

cukormázba burkolt keserűség

felszakadozó félelem felhőzet.

Felcsendül egy elfelejtett dal-

-fekete gyertyák törött fényénél-

-haloványan dereng a fogyó hold.

Időzített túlélés,mikor

2 pillanat között feszűl

az elme torz verziója.

Pornó

Pornó az egész világ

sok szopás

mégtöbb nyalás

és a végén a nagy (rá)baszás

Közhelyek

Csak a csend beszél,

szemeidben a könnyek tüze ég,

megváltást várunk,

de csak a tanácstalanság emészti

az elfojtott vágyak érzéstelen indulatait,

kísérte közönyre

támaszkodik a túlvilág,

mikor minden

szerelmes szavamra

csak egy visszafogott közhely reagál.

Néma film

Homokszemcsék közt megvakult szem

csak az üvegbe zárt idő,

fekete-fehér képek peregnek

mint egy néma film,

az élet elpárolog

a reggeli nap homályában,

mélyen, az agónia fáradt partjai alatt,

hálóként hullanak

a kihűlt vallomások

a létezés hazugságaira.

A lélek önpusztító extázisa

Elhalnak a vágyak,
a keselyűk mindent felzabálnak,
az élet maradékait,
a szerelem szürke hamvait,
a fényűző gondolatok ábrándozásait
a jéghideg szél hordja szerte-szét.

1 másodpercre kővé dermedek, figyelek,
az elhagyatottság minden jele az arcomon,
de nincs megállás,
ez nem a végállomás.

A lélek önpusztító extázisa
tombol,
terjed,
új perverziókra gerjed.
Bőrömbe égeti
az új kor S.O.S. jeleit,
dühösen támad,
őrjöng
megfékezhetetlenül,
a hatalmába kerít.

Kihagyott ritmusokra ver a szív-
-telen sápadt látomás
andalító undora
visszhangozza a holnap mámorát.

Tébolyda ez,
maga a megbecstelenített mennyország,
százezer elmeosztály
idegtépő harca,
de nincs menedék,
nincs már semmi.

Nincsenek véletlenek,
csak a tudatosság öntudatlan,
elképesztően gyors pusztulása.

A létezés elviselhetetlensége

Ez az üres memória-sáv
STOP táblához ér az elme országútján.

Mikor az örökkévalóság
belesűrűsödik 1 órába,
hallom, ahogy üvölt minden gondolat,
és a halva született próbálkozás
erőtlenül botladozik az üresség sivatagában.

Sűrű halmazállapotú örvényrendszerek
süvítenek át
2 vízcseppként lepergő
fájdalommolekula között.
Még a törékeny létezés elviselhetetlen nehézsége is
itt szorong bennem,
a mélynél is mélyebben
rejtőzködő tűz –
jégtábla hátán válik elérhetetlenné.

Magukból kifacsarodott
kísértetek bolyonganak
elzüllött városok peremén.

Széthullott mondatok akaratlanul is
elenyésznek a Teremtő szájában –
elhomályosodik a képzelet –
útvesztőjében halálra ítélt a józan ész.

A legsötétebb óra

Varázslat: meg-megtörik
Szerelem: el-elveszik.
A monoton hétköznapokba gyökeret ver
a némaság.

Tapintható a csend.

Talán ez a legsötétebb óra…

Élve temet el
a félelem utolsó hulláma
a lélek útvesztőiben.

Kínzó hangulatváltozások – gondolatvírusok,
az őrület határán bolyonganak a napok,
a szív útjain leomló hidak
a fekete égbe zuhannak.

A réveteg tekintet
a semmibe mered
és kaján vigyorral élvezkedik
a fájdalom szépségében.

Elvont pillanatok

A pillanat absztrakciói
reinkarnálódnak
a haldokló napok ormain.
Kibelezett álmok
hibátlan önpusztítása
vízesésként száguld az ismeretlenbe.
A tárgy nélküli világ
tiszta érzékenysége
elveszik a kozmikus térben.
A szörnyekkel küzdő
én-hadsereg
megpihen a rothadó rózsakert
lehulló virágszirmain.

Vágyom rád

A vihar szele
már itt kavarog.
A csend nyugalma
már magával ragadott,
de mindjárt vége,
őrülj meg, kérlek!
A pillanat távolodik,
hangok szűkölnek.
De én megkeresem a szépet,
a puhát, a lágyat, az érzékit,
fáradhatatlanul, eltávolodva
mindenfajta racionális magyarázattól
vágyom rád!

Az éjszaka

Az őrület határán bolyong ez az éjszaka

a jéghideg álom megtörik a sötétségben,

kábultan sétálnak a csillagok,

hanyag természetességgel

nem-múlik az idő,

a percrobbanás:

zavartalan közönnyel ejt ámulatba.

Mára kifundált

holnap aberráció

mereng az ablakban.

Szív-szelet szeret-ne

de fél,

a fény-kép-telen merevség

rezzenéstelen arccal fürkészi arcom.

Unalomig erősödik a monotonitás

zajtalan

árva

hangrezgések gyújtanak öröm tüzeket.

Az éjszaka nem tágít:

bolondulásig harcol,támad

csak a józan ész fogy

a kilátástalan ridegségben.

Néha minden olyan....

Amikor minden azzá válik

aminek sosem kellet volna lennie,

mikor minden olyan,amikor

épp semmilyennek sem kéne lennie,

amikor semmi sem olyan

ahogy mindig is kellet volna lennie,

mindig mikor a semmi és a minden

azzá lesz amivé mindig is kellet volna válnia…

A semmi küszöbén

Silány ez a gondolat

felszárad mint egy köpés az aszfalton,

a szemközti házfalon villódzó fények

önmagukért beszélnek.

Gyors szuszogások

a lélek kínjait szajkózzák,

egy újabb cigaretta:

csak a semmibe meredő alkalmatlanság ásítását

varázsolja füstté.

Névtelen esték

odázzák a tisztulást,

a nyár nevetését

kabátzsebbe rejti a hideg kéz.

Önmagam martalékává válok

itt a semmi küszöbén,

elmém már máshol zarándokol

de testem az enyészet oltárán imádkozik.

A vég pillanatai

Mocskos arcú pillanatok
az ablakra tapadva
ordítják a fájdalmat
minden halk szavamra.
Kilépve az időből
megtestesülve a térben
kiszámíthatatlan holnapra
ébred az emlékem.
Elfelejtett apróságok
gondolatok a zsebemben
kiélezett pillantások
kutatnak a fejemben.
Máshová tartó másságok
ugyanabban a létben
kifakult múlt szárnyalások
a jelentéktelen végben.

A vágy villamosa

A vágy villamosa aludni tér
gondolatban retteg egy kicsit
álmodik új, szebb útvonalról
melyen a boldogság remízébe ér.
Örök körforgás az élet színpadán
jel – mez – telen darab
rendezte az absztrakt expresszionizmus
üres nézőtér előtt
szakadt függöny sejti a szomorú véget.
Felhő ráncok az égbolt ruháján
csillogó napszikrák, csillagok kertjében
kikelni képtelen képzelet
bucskázik az enyészet tükrében.

Az egyszerűség bonyolultsága

Kezemben tartva a bizonytalanságot

meg-meg ingok

ingoványra visz ez a letérés

érzés,vérzés

2 halál között

milyen az élés-kamra

karma

ez a marha ugyanazt akarja

mint a karja

vagy a tarja

elhiteti velem,hogyértékes

mint aki falja?

nyalja?

lealacsonyított ország alma

állja…

mint az álla

a pofonok közt a gazdag zabálja

kivitelezhetetlen érdek szférák kölcsönös netovábbja

ahol

papok pakolnak paplan alatt

apácák alattomos agyaiban alkalmazkodik az

élet

véglet?

kimeríthetetlen tények

minden másra vonatkozó képlet

ami 1 féreg

ami isten fél-kegyelméből

alkotta meg ezt a létet

de még mindig nincs vége…

kényszeríthetetlen változások

megannyi agy réme

amitől félek

teljesíthetetlen részek

részeg

aki félszeg

akin 1 fél-szeg sem segíthet.

Aztán csak várom a bizonyosságot

amiből kiindulva

megalapozva

az összes gazdag adakozna

kielégíthetetlen vágyából

kicsit vissza fogna

vissza kozna

eladósíthatatlan vagyonát

valami érthetetlenségből adódan

jóra fordítja

megbódítja

eltervezhetetlnül előre

mozdítja

nem úgy mint a birkák

akik ha bírnák

inkább inkább az inkák

tüzés vizét innák -ha bírnák

kicserélhetetlen szertartásokból tanulva

minden ősi törvényt felrúgva

mostanság minden indián be van rúgva

de ez a folyamat nem lett hosszúra nyújtva

nem rétes ez,és nem valami torta

kifejezetten az ha egy népcsoprtot halálra gyilkolnak

gondolat-kihagyás-miegymás

mi egymást vállaljuk-én+valóság

a valószínűsíthetelenség erejéből fakadó

mindenre át másolható

katasztrófikus álom-álmodó

aki csak arra jó

mint minden mástól elvonatkoztatható

mert semmi sem elutasítható

ha-csak nem oda való-

-világtól teljesen

elidegenített

agy-diaszpóra

aki nem hallgat a szóra

próbál megélhetést találni

elvégtelenített katasztrófa mámorban

eltűnni a kámforban

kár is lenne keresni

elveszett a mámorban

a magátol gerjedő káoszban

-pedig nem is járt laoszban-

és ez

visszaigazolhatatlan

mert 1 igazolatlan

megmagyarázhatatlan

országban

össszetéveszthetetlenül

semmit mondó zónában

valaki bölcsességet zeng

ebben az órában

ódában -zengek

valakiért

megmagyarázhatatlanul-tanul

de nem Ő az úr

uralkodik mégis…

vadul….

…elér-

-ameddig a karom

ha nyújtom-ahova akarom

lerágja a szörnyeteg

amit ha látok majd felismerem

1 elnemesíthetetlen vágyódás

tudás várfokán

ahol a

talány

lánnyáváltozva

fokozhatatlanná

amortizálja

az egyszerűség bonyolultságát

A gyönyör órái

Bőrödön át lélegzem,
ahogy összemosódik testünk,
szívem szíveden dobog.
Beszívom illatod, mint esőt a kiszáradt föld.

Ritmikus rituálé: az agy kapcslódási pontok teljes kiterjesztése.
A spontán kinetika célja a gyönyör-függvény csúcsra járatása.

Az idő megszűnik,
fantáziánk kifogyhatatlan trükkjeivel őrjítjük egymást.
Tested ezer apró öröm-szigetén
elidőzök, birtokba veszem,
mint szomjas kalózok kikötés után a kocsmákat.

Szám éhes keselyűként köröz feletted,
le-le csap,
zsákmányként csókol darabokat belőled.
Szemeidben lángol a tűz,
szerelem-vihar pusztít ezen a helyen.

Ösztönök csatája, melyben mindkét fél nyertes.
Elementális érzelem kitörés,
melyben minden megsemmisül körülöttünk.

Apokaliptikus a pillanat,
mikor megmerevednek a testek,
és hangosan zihálva zuhannak a végtelenbe.

Minden ami sosem volt

Kezeimet virágszirmokba temetem

a lélek keserű ábrándjai belém marnak

sajgó szemekkel Nap-istenre nézek

gondtalan felületeken törik meg a varázs.

Egy elém gurult pillanat,nosztalgiát vetít

régi fénykép:elmosódott dátuma a boldogságnak

távolság töredék a meg-megálló idő szemében

eltévedt kísértetetek az álom országútján.

Takarodót fújnak a vágy támaszpontján

én csendes odaadással keresem önmagam

sűrű önváddal tele a helység

fullasztó szerepjáték.

Könyvlapok elrejtett szegletein bújnak meg a könnyek

szótlan szenvedés ,finom fájdalom

nyílegyenes halál-galopp az élet közepébe

villámok közt felvillanó látomások.

Nehéz éjszakák holnap utánja

ahogy felvirrad mindig ugyanaz a nap

csak úgy besétálni egy másik dimenzióba

itt hagyni mindent,ami sosem volt.

A csend - majd szeretni foglak

Szeretni foglak majd,
de most a csendet akarom,
kívül-belül
döbbent csendet,
aminek áhítattal adózom.
Fennt és lennt,
félénk-mély csendet,
melyet hullaházak zárt ajtói mögött találok,
mit csak temetők éjszakai látogatásakor lelek,
amit sem tengerzúgás,
sem harangjáték nem háborgat.

Fullasztó csendet, amiben
lélegzetvételnyi időt sem kapnak
a hangos robajjal száguldó gondolatok.
Mely ezer fokon izzik, lángol
és bőrödbe égeti
a jövő kilátástalanságának képmását,
mely mint 1 kiszáradt kút
magasodik köréd.

Nyomasztó csendet,
mely, ha csak
melléd telepedik is,
elszívja a helyiség összes levegőjét.

Fülledt, erotikus csendet,
melyben az intim szférák perverz súrlódása
zajtalan élvez el,
melybe belefulladnak
az életnek nevezett herce-hurca
hétköznapi csodái.

Olyan meghitt csendet,
melyben
kettőnk jövője békében pihen,
nyugodt csendet, melyben
szívdobbanásunk is hallatszik.

Szeretni foglak majd:
üvöltve, őrjöngve, orditva,
ami szétzúzza
ezt az ostoba, önző csendet,
amit csak a hiány szült!

De most még:
a csendet akarom,
a csöndes csendet.

A pokol istennője

Mint sötét égbolt,
feszül felettem az üresség.
Kilúgozott memóriám
gesztikulál unottan.
Riadót rendel a rémület,
de az arcizmom sem rándul.
Tudatos béklyóban a testem:
a fantázia-virág-fűzér
rügyei nyílnak bőrőmön.
Földbe csepegő idő,
talaj találkozik testemmel.
Vár, figyel
minden hajszálrepedés, gödör.
Forró csókot lehel arcomra
a pokol istennője,
kézen fog,
és alá szállunk….

Metamorfózis

Elmém zavarodott-rabja
ide-oda
fest, furcsa jeleket.
Kívül-belül
párhuzamos,
körökbe hajlik a tér.
Önmagához-tér-
-vissza a
kör-forgalom
az agy-szív országúton.

Magához-nem-tér-ő
idővel fertőzött a test.
Önnön poklából robbanva,
karizmatikus magma detonáció.
Süket a csend.
Sikít az ego.
Felgyülemlett
én-mocsok-katapult.
Belső metamorfózis.
Önpusztítás.
Időutazás: a semmi középpontja felé.

Vér vagy festék

Csendálló anyagból készült a pillanat,
várólistán a mondatok,
kihagyott szavak az elhagyot papíron.
Kielégít a mozdulatlanság,
kifejezéstelen-könnycsepp-koncentrátum remeg
szemed szunnyadó szikrái között.

A fájdalom kiszorítja az életet,
anaerob lét-szennyezés,
belehunyorítok a múlandóságba:
bántja szemem az érzéketlenség,
halott húson vergődik a vágy,
vér vagy festék:mindegy csak fájjon.

Az elhagyatottság keserű pirulái
vidáman gördülnek le nyelőcsövemben,
húsevő pillantások
a levetkőzött ösztönök kíméletlen forgatagában,
belém harap a megbénított némaság:
most már vérzik,
most már fáj….

Tartósított szerelem

A vágy eltakarított romjai között
seper a hűvös szél,
örök tangó a kísértet városban,
gazdátlan érzések
pórázukat letépve menekülnek,
szürkület kacaj a beteg fák között.

Tartósító szert szór az elmúlás a szerelembe,
talpalatnyi kiúttalánságból
kikecmereg a krízis,
fertőző a felismerés
egy félig-zárt-osztályon,
távolodik a látomás,
eltűnik végül:

az érdektelenség kulcslyukaiba.

Szomorú szonett

Mintha a karmám akarná,
de én nem vakarnám,
csak legyezném
és legyőzhetném önmagam
és nem lenne nagy falat,
nem kaparnám a falat
tehetetlen dühömben,
vagy csak így ültömben.
Stílust váltok és bevadulok,
álmaimtól nem szabadulok…..
szív szorongató szabadság…..
Az óceánon túl mi vár?
Kihűlt reménytelenség?
Izgalmas remegés?
Elcsigázott a felismerés,
hiú a kérdezés,
mikor a létezés
egy bal csapottól észhez tér,
de ez édes kevés.

Az aszfalton kicsírázik az unalom.
Kifejezetten idegesít ez a hat-alom,
mert én nem akarom, hogy
minden barom
jól fésűlt szónoklatok
mögé bújva
újra meg újra
visszhangozza
a kispolgári lét szépségét,
mert abból elég!

Megrázom magam és felállok,
a múltnak szalutálok
-pedig, hogy utálom-
kis stílű félelmeim zsebre rakom,
az emberiséget hanyagolom,
hanyatt-homlok kutatok,
erdményét feljavítom,
fémes kötéseim fellazítom,
vérem felhigítom,
sietnek a sejtek,
a véredények telnek.
Telhetetlen idő-rabló,
még a nézése is vészjósló,
átrajzolja a térképet,
átretusálja a fényképet,
egy mozdulattal tűnteti el a tüzet a szememből,
kérhetek tanácsot megint a bölcsektől.
Boldogan tenném,
ha ismerném a titkát,
de az ilyen emberek ritkák!
Nyilván
a szeretet
hiány,
a gyűlölet jobb pénz forrás-
-ahol a tiszta tudat fakad
és, mint a méz ragad,
édes íze szánkban marad,
elkísér az úton,
ami a semmibe vezet.
Ahol minden hit a pokolba veszett,
mint a teli torokból felszeakadó üvöltés.
De ez csak a körítés,
marad a szégyenkezés.
2 földrész közti nézeteltérés,
amit az egyenlítő sem egyenlít ki,
csak bámul, mint 1 ilyedt maki
fennt a fán-
-fáradt félistenek pihennek,
horkolásukkal az emberek agyára mennek,
felkelteni nem merik őket,
inkább feláldozzák a nőket.

Hazugság minden nap,
mint bármelyik szenny lap,
amit újságnak neveznek,
de csak pánikot keltenek.
Téves tévé…..
kidobom még a végén
együtt a szeméttel,
meg minden más emlékkel.

Aztán csak ülök és várom a világ végét,
de megint késik.
Dugó van a városban,
már ebben sem bízhatok!
Akkor mi marad?
Mi az ami nem üzlet?
Amit még még nem adtak el?
Amiről biztosan tudom: tiszta, őszinte, ártatlan
mint egy ma született kisgyermek.

Csak ülök csendben és várom a messiást:
hozza a megváltó választ…..

Természeti jelenség

Hajnal hasad elhagyott nappalra,

vérvörös napkorong zuhan óceán titkába,

az ég megtörik kihúny minden fény,

partot ér egy természeti jelenség.

Pillanat

Hallom a hangod

de már nem látlak,

egy régi emlék valóra válhat,

magányosan a téren állva,

a pillanat fogságában.

Téged?Nem!

Téged nem és ez nem véletlen

ezt hittem…

Veled,

de tévedtem,

sejtettem :

te voltál az éretlen,

értetlen,

képzeltem értelmetlen képekben:

létezhet végtelen szerelem,

de az édes kettes élvezet elérhetetlen

mert az élmények,vélemények

tévednek,eltérnek

elvesznek értéktelen félelmekben.

Korbács és félelem

Ez a tévedés,nem 1 vígjáték

nevetés nélküli cirkusz,

könnypatakban úszó hableányok

idomításra várnak,

korbács és félelem

és megannyi izgalom,

hazugságoktól hemzsegő vallomásba szorult

őszinte levegő vétel,

kitart

míg a jelenet

kusza cselekmény szála

1 végszóvá zsugorodik,

de ha lehull a függöny,

kitől várod a megoldást?

A temetés

Senki sem látott még annyi hervadt virágot,
mint amennyit az istenek hoztak, mikor temették a Világot.
Az utolsó kenetet Poncius Pilatus adta,
búcsúbeszédet az ördög olvasta.
A sírfelírat rövid volt de velős,
és nem tudta megmenteni semmilyen hős:

Itt nyugszik a Föld.
Megölte a háború, amit az emberektől örökölt.
Halálát millió atombomba okozta,
lehetetlen volt elkerülni, pedig mindenki ezt akarta.
Elment és nincs helyette másik,
nem maradt más csak a pánik.

1Föld, 1 Világ, 1 Élet……

Vigyázzunk rá,
mert semmi sem pótolhatja ezt a veszteséget!

Vallomás

Félelmetesen egyszerű kis hazugság

én elhiszem pedig piszkosul fáj

törékeny,töredelmes vallomás

benne van minden amitől szép lesz újra a világ….

Napló

Ha kérdezed:
naplóm csak veled van tele.
Minden lapja
felejthető életem minden napja,
most és mindörökké,
mikor leküzdhetetlen vágyaim
állnak össze kusza körökké.
Csak 1 csoda, amit minden nap látok,
egy varázs, amit mindig megkívánok,
százezer apró kis trükk.
Nem csinálsz semmit, mégis agyonüt,
lélegzek, de halott vagyok,
de szeretnélek, ameddig hagyod!
Senki és semmi sem helyettesíthet!
Teljesen mindegy, mikor mire hívlak meg,
hazudhatnék, de nem teszem…
Túl értékes vagy nekem!
De ott vagy mindenhol, ahol én,
réteges reinkarnációk részeges küszöbén,
kitöltessz mindent, mint én 1 nyomtatványt,
de te vagy a világon a leszebb tündérlány.
Némán figyelem, ahogy teszed kis dolgaid
és mosolyod mindig jó kedvre derít.
A tied akarok lenni! – végül is ennyi –
De semmit sem tudok érte tenni…

Mikor elmentél

Üres lett az életem, mint egy kiürült pohár,
koszos cseppekbe ragadt emlékfoszlányok,
maszatos ujjlenyomatok az üveg oldalán.
Sivár lett az életem,
mint egy oázis nélküli sivatag,
melyben karavánok pusztulnak el a szárazság alatt.
Sötét lett az életem,
mint a csillagok nélküli éj,
ami alatt a vándor elveszítette megérkezésésnek pontos helyét.
Szürke lett az életem,
mint a kikevert festék,
nélküled unalmasan telnek az esték.
Egyhangú lett az életem,
de az az egy hang
mindig tudatni fogja velem:
valamilyen módon mindig itt leszel velem.

A valóság

Csak egy érzéki csalódás

ahogy a tükörben látod a képet,

a valóság nem más

mint egy irracionális nézet.

Barátság

A saláta barátja a maláta

egész nap vígan szlapálja,

de másnap fáj minden porcikája

mert az egészet kihányta:szép ívű sugárba.

Zátony

Szomorúsággal bélelt kis érzelem kapszulák
bársonyos ejtőernyővel landolnak
a csend-tenger fájdalom zátonyain,
ahol minden képzelet a halálnak csapja a szelet,
és a mámor mostoha gyermekei
a valóságot próbálják életre kelteni,
miközben a kielégületlenség barikádja mögött megbúvó
gondolat kavalkád
elveszik a magány-útvesztőben.

Malibu koktél

Ez a mélabús Malibu koktél felvidít majd talán-
-ez a talány megédesíti a magányt,
mikor először érzem majd a halált.
Aztán felvettem ezt a maszkot,
amiről azt hittem hitet hoz.
De nem hozott semmit és
elvett mindent, amit elvszettnek hittem.
És a hitem a semmiben,
semmibe veszettenek tűnt hirtelen,
eltűnt minden, amiben sohasem hittem.
De később, mikor koktélomat kortyolgattam-egyedül
-csak arra gondoltam:

Mi képes arra,hogy éreztesse velem a halált?

Melyik lesz az a talány, ami majd megédesíti a magányt?

Írtam egy verset

Míg aludtál, írtam egy verset:
kedveset, szépet,
pont olyat, mint Te vagy.

De, mikor felébredsz,
már bánni fogom az egészet,
mert nem tudom szavakba önteni
azt, amit irántad érzek.

Nap mint nap

Végül úgy is beleveszik majd minden,
idő, tér, érzelmek, szerelmek
a mámor folyékony, fojtogató forrásaiba,
amiből felbugyogva
csak a szégyen marad itt velem.
Meg az az önmarcangoló, ostoba,
kétségbe esett, eltorzult, könnyekkel teli,
részeg mosoly,
mellyel megvetem magam
nap mint nap.

Keresett szerelem

Átsuhan agyamon egy szivárvány színű árnyék
a gondolat nem más, mint egy seb a valóság testén.
Lenyomatot hagy az idő, de az csak egy emlék……
egy másik világ romjai közt keresem szerelmét.

Csak te és én

Már nincs másik személy,
csak te meg én.
Nincs másik bolygó, csillagrendszer,
Nap, Hold, ég,
…csak te meg én.
Eltűnt minden más,
megszűnt a világ.

Csak te meg én
állunk a föld peremén,
nézzük az a ürességet,
látjuk a végtelent
és belelépünk.

Csak te és én.

Időm lejárt

Pezsgőt rendelek és a szemébe nézek,
feltenni a kérdést persze félek.
Csatát vesztettem önmagammal,
de felizgat hideg szavaival,
észrevétlenül terít le ez a helyzet,
maradnék, de el kell mennem.

Időm lejár……

Minden óra megáll,
szerepemet
már csak a képzelet játssza tovább!

Aztán cigarettára gyújtok
és nézem, ahogy a füst gomolyog.
Megyszólalni még mindig nem tudok.
Lenyűgöző,
elhagy minden képzelőerő,
a hatása alatt vagyok,
csak ő tudja mit akarok.

Időm lejár…….

Minden hiába már,
szerepemet
csak az elmúlás játssza tovább!

A pezsgőt szürcsölve az arcát nézem,
a 22-es csapdájába lépek.
Ő a bőrtönőr, én meg a foglya,
de számon kérni rajta senki sem fogja.
A pillanat elillan,
a vágy halványuló érzése utoljára felvillan.

Időm lejárt…….

Minden veszve már,
szerepemet
senki és semmi sem játssza tovább!

Szárnyaszegett szárnyalások

Szövegfoszlányok,
hang-maradékok,
kép néküli képek,
érzelmetlen érzések.
Értéktelen kis kacatok,
értelmetlen kifejezések,
elhanyagolt pillanatok,
elfelejtett létezések.

Váratlan vágyak,
jól ismert felismerések,
eltemetett elgondolkodások,
véletlen direktek.
Számtalan számok,
megoldatlan megoldások,
megtervezett rögtönzések,
beláthatatlan kilátások.

Még folytathatnám, de ezek is
mind-mind: szárnyaszegett szárnyalások.

Ön-arc-kép?

Csak 1 génhibás teve,
azért is a neve Steve.
Púpját a hasán hordja a háta helyett,
de a külsőségek életében sosem kaptak helyet.
Tulajdonképpen aranyos meg kedves,
de néha saját mocskában fetreng,
mint egy primitív állat,
akinek szájából csorog a nyála.
Elkövetett hibáiból nem tanulva,
ugyanazon csapdákba esik újra meg újra,
mert ő csak a mában él,
de szíve legeldugottabb szegletében él egy jövőkép…..
Éli és élvezi az életet,
néha úgy érzi ennél többet nem tehet,
mert a korlátlan lehetőségek hazájában
beleveszett saját tudathasadásába,
mert gyakran nem értik, néha meg félre,
de nem is kíváncsiak az egészre,
ami izgalmas és érdekes,
mint a megoldásra váró képletek.
Elnéző és megbocsájtó
türelme akkora, hogy nincs is rá szó.
És ha tehetné, odaadná mindenét,
csakhogy a Világ elnyerje békéjét.
És, hogy kinyilatkoztathassa szeretetét
segítségül hívja az univerzum ősi szellemét.
Őszintesége kivánni valót hagy maga után,
mint ahogy ő is itt fogja hagyni gondolatai lenyomatát.
Jóakarata végtelen,
tenniakarása szűntelen,
csak a lustasága akadályozza meg ebben,
ezért nem tudja megoldani a lehetetlent,
ami pedig csak abból áll, hogy:

meg kell változtatni néhány rossz szokást!

SONAM

Tulajdonképpen egy kislány, de Kisöcsinek hívják.
Mégcsak másfél éve ismerem, de már nagyon szeretem,
mert aranyos, amikor sír és cuki, amikor nevet.
Remélem, soha nem felejti el a nevem!
Sok időt töltünk ébren és jó nagyokat alszunk,
remélem, soha nem fog összeakadni a bajszunk!
Kócos kis haja kesze-kusza,
ő Pista bátyja kis Brekusza.
Kis pocakját mindig tele kell tartani,
különben nagyon elszomorodik
és akkor jön a nagy színjátszás:
éhen akar halni Tóbiás.

A délelőtt minket mindig úton talál,
New York veszélyes, ezért nagyon vigyázni kell rá,
mert Ő egy kis Tündér, aki oviba tart
és nem érheti semmi baj.
A metrón sokat játszunk és beszélgetünk,
az emberek irígyen néznek: milyen jó is nekünk!
Pedig nem vagyunk mások, csak legjobb barátok!
Hétvégén irány a játszótér,
és ez az érzés mindent megér,
mikor látom játszani önfeledten,
könnyek gyűlnek a szememben,
mert úgy szerettem és gondoskodtam róla,

mintha csak az enyém volna.

Testem alliterációi

tudatomban téves tapasztalás

arcomon aggok aggályai

vénámban vadak vágyai

számban szenvedélyes szavak

agyamban andalgó alternatívák

szívemben szánalmas szeretet

testemben tespedt tehetetlenség

kezemben katasztrófális képtelenség

fülemben fülledt füllentés

szememben szép szenvedés

homlokomon halott hegek

elmémbem elveszett elmúlás

orromban ordító odaadás

lábamban lázadó lazaság

vállamon valótlan világ válsága

fejemben félkész fáradtság

újjaimban újitó újdonság

hasamban haldokló hiedelem

zsigereimben zseniális zsibvásár

beleimben baljós barbárság

ereimben elmés elszántság

véremben vaditó vázlatok

ágyékomban ábrándozó állatiasság

énemben édes élvezet

magamban magát mutogató, maró magány

Minden világ, minden mássága

Minden világ minden mássága
Minden világ minden másságát mindig másként fogom látni,
vágyni és várni
jókedvűen dúdolni, mert
szerencsére mindenki szerencsétlen.
És ez a jó az egészben, hogy
félben, délben
1 felizgatott félrészeg félszegen falaz,
keresi a kiutat, ássa a kutat, és új lehetőségeket kutat
ebben az életnek kinevezett szarban,
ahol mindig baj van,
ahol minden szavad magad vagy
és mindent szabad magadnak,
de, ha mindent megadsz magadnak,
egy szavad sem marad magadnak.
De akkor majd felültetnek egy leütésre,
aminek minden hangja csodára képes,
amit minden zongora érezni képes
és ha felszáradtak majd a könnyeim,
közönyöm, röhögve nyomja a csikket a képükbe.
nem képletesen, nem gyáván
keresve a kiutat az önpusztítás labirintusából,
melyben kicsit eltévedve, nagyon betépve
egy újabb felessel azért megspékelve,
undorodva, de azért vidáman
hányva, de azért józanul
pofákat vágva, de azért elfogadva,
istenre esküdve, de búval bélelt próféták példás életét
semmibe véve,
vérre menő csatákban,
elkerülhetetlen csapdákban,
a csapból is folyó pedofíliában,
100-szorosan lekenyerezett médiában,
hangtalanul üvöltő zaj-eufóriában,
bombabiztos kazamatákban,
haldokló nyomornegyedek szűk utcáiban,
az emberiség mocskának legundorítóbbjában

100.000 végveszély – utolsó figyelmeztetés
párbajgyőzteseként
elered majd a vér,
miként megered az ég,
mert semmire sincs mentség.
De azért így is szép
ez az öncsonkító beteljesedés-
lesz majd a végső menedék,
mely elvezet egy felekezethez,
amely nem nyújt majd egy fele kezet sem.
Kézrázás helyett ökölcsapások, mint egy
ökörcsapáson.
ahol a barmok csak igenlenek,
a nemtelenek: jellegtelenek,
de igazuk lehet nekik is abban, hogy
az élet csak egy látomás,
a házfalakon feszülő magány,
maga a tudathasadás.
A nincstelenség netovábbja pedig
szürkülő fényár,
amit a szűkülő halál vár.
Óvatosan kivárva, mikor a csillagok nappalt hazudnak
és az átlátszó leheletek fekete port kergetnek,
törött ablakok töretlen csillogásán,
miközben andalgó sétáink
rémálmokra ébrednek,
és kedvesünk kezének keresése
csak kihűlt hamuban fuldokló,
ösztönös túlélési mozdulat.
Amiben minden világvégi,
világmegváltó gondolat meghasad,
mint mikor a mag hasad.
a te hasad, az én agyam,
amiben a végtermékek kiszállókártyára várnak,
mint egy várban: az ütközetre váró katonák egyenruhában.
Innen rontok majd ki: vért ordítva,
száraz spermát lövellve,
cseppfolyós alibiket szolgáltatva a világnak
– mely táptalajt ad millió virágnak-
és elhintem az elhihetetlent, hogy
van még végtelen, elérhetetlen galaxis,
amiben valóra válthatjuk álmunkat is,
mert ez a fejezet még nincs lefejezve.
Elérjük majd az elérhetetlent
és értetlenül állunk,
mintha álmunk,
állam-
érdekből kiindulva,
csak állatok ösztöne lenne.
Pedig az is csak ez a szánalomra méltó,
melankolikus agy-zsiger ábránd,
ami sosem hagy árván,
társaságot kölcsönöz,
mindent elad, de csak a felét kapom vissza.
De ez így tiszta…
üzlet ez is, mint bármi más.
Kenyeret keres magának a nyomorúság,
én hallgatólagosan beleegyezem,
miközben önmagam keresem,
mert: eladnám a lelkemet
és odaadnám a testemet
bárkinek,
mindegy, hol, mikor, hogyan,
csak elégítse ki másságom által okozott
magány-vágyódás-frusztráció háromszögemet,
ahol a hiány gonosz tervet szövöget
még annak az árán is, hogy
belekerülök az ördögi körbe,
ahol csak a kokain visz körbe-körbe,
mert az egyedül töltött évek
belezuhannak egy mélységes,
öngyilkos hajlamú mélybe,
melyre nincs geológiai fogalom.
De fogadom, hogy
magányosabb vagyok, mint az űrben lebegő űrhajós,
és ez a jel elég baljós,
mert az ajtók
félig csukva vannak
és láthatatlan szemek
figyelik remegő kezem,
mellyel a kilincsért nyúlok
és ilyenkor előjön az a furcsa látomás:

amiben minden világ minden másságát,mindig is másként fogom látni…

Pokoli vonzalom

Elolthatatlan a tűz, ami minket összefűz-
-fa megsárgult levelein,
kiszáradt tó partján szeretkezünk.
Összefonódik a kezünk,
megfeledkezve emberről, Istenről,
ebben a gyönyör-öbölben,
melyről szentül hisszük, hogy ez a Paradicsom.
És az az elolthatatlan tűz, ami bennünk lobog,
a pokoli vonzalom végtermeke.

De mi mégsem érezzük magunkat bűnösnek………..

Furcsa tündérek sorvadó lelke

Tündérek tündöklő ruhákban…
Angyalok a halál kapujában…
Egyedek a kihalás szélén..
Emberek életük végén…
Sorvadó lelkek az idő piramisában…
Vágyakozó pillantások a félelem fogságában…
Összetört álmok a valóság tenyerében…
Halhatatlan lelkek pókhálós pincékben…
Kihalt városokban furcsa kísértetek…
Halálszagú vágyak törékeny testekben…
Kibányászatlan kincsek emberi agyakban…
Tudathasadás felzaklatott víziókban…

Koszos-mocskos

Ez csak egy koszos város
itt a gyönyörű hegyek között.
Az csak egy mocskos választás
a tiszta lehetőségek között.

Csak egy fikció

Velem vigyázni kell,
én nem vagyok egy átlagos fickó,
inkább egy átlagon felüli fikció!

Döbbenetes perverziók

Döbbenettel állok mélységes csalódásom mélyén,
élvezettel nézem életem értéktelenségét.
Csodálattal adózok tehetetlenségemnek,
perverz vigyorral az arcomon élvezem elveszettségem.

Csak egy jelenet

Vérfürdő a város szívében,
micsoda pompás jelenet!!!
Fegyverek, golyók, haldokló emberek.
Semmit sem érnek az életek.
Megölni, bosszút állni –
csodás érzés – gondolom,
de, hogy mások pusztítsanak el engem –
azt nem – nem hagyom!

Mikor megnyílik a tudat

A megnyíló tudat átlépi a határokat,
kinyitja a kapukat,
utat engedve a végtelennek, hogy:
az elfelejtett életek végérvényesen
beteljesüljenek
és, hogy az álmok
fekete festékkel fessenek
az álnok valóság szürke egére valami
színeset.

Hogy enyém lehess!

Válts valóra, hogy valóra válthassam álmaidat!
Fedezz fel, hogy felfedezhesselek!
Őrülj meg, hogy megőrülhessek érted!
Érezz, hogy érezhesselek!
Élvezz, hogy élvezhesselek!
Tégy magadévá, hogy az enyém lehess!

Ebben az életben

Egyszer az életben
nem lesz már több véletlen.
Mikor az elfojtott érzelmek
a felszínre törnek sértetten,
áttörve a csontok törékeny szobrait,
átszakítva a hús-vér félelem réteges beidegződéseit
és a bőrt feltépve – beleégetve,
vérezve, üvöltve
követelik részüket az életből.

Tánc

Haláltáncot jár az élet,
sötét lepelbe burkolózva
félig nyitott ajtóban az elmúlás feszeng.
Föld feletti temetőben
angyal ássa légi sírját.
Hurokba szorul a tudathasadás
és ismeretlen fájdalomösvény
meztelenül tárulkozik elém.
Utálom, mégis közönyös
vágyaim tárgyává teszem!
Az élet a halála táncát járja
az üres félhomályban,
a vak ablakok csenben figyelik
a megadás minden kínkeserves mozdulatát.