Egy pisztollyal a világ ellen

Ny-ban vagy Los Angelesben
Drágán adja az életet
Megoldja a rejtélyeket

Fehér trikója mindig véres
Ruhájára nem igen kényes
Általában másnapos
A modora utálatos

Refr.:
Dzson Meklén az igazi Hős
Egyáltalán nem szégyenlős
Inkább nagyon rámenős
Vigyázz ,téged is szitává lő

Rágyújtana de nincs cigije
De mindig van alibije
A felesége is utálja
A házasságot szublimálja

Az utolsó golyó a tárban
Ő meg slamasztikában
Mindig csak csinálja a feszkót
Inna egy jó eszpresszót

Nevetni kell

Nevetni kell ,ennyi az egész
Nevetni,röhögni,kuncogni,hahotázni,mosolyogni,
De hogyan fogok holnap nevetni,ha ma még mosolyogni sem tudok??????
How will i laugh tomorow,if i cant smile today??.??
Persze:szar az élet….minek örüljek?????
Teszem fel a kérdést, jelzem jogosan!
Néha annak is örülök hogy élek…..
Nekem könnyű mert annyira félek a haláltól h öngyilkos

nem leszek! Soha!
Örülök egy jól sikerült képnek
Egy jól eltalált szövegnek
Egy finomra sikerült zöldség levesnek
Az év végi prémiumnak
Pénteken a feleségemnek,mert nem láttam egész héten
Ha nem ragadok be a sárba terepen
Meg ilyesmi
Nem nagy dolgok….nem kell mindig nagy dolgokra gondolni
Apróságok melyek megszépítik az életemet
Apróságok melyek örömöt adnak
Mert a lényeg a részletekben van…
A lényeg gyakran nem látható
De tudom h itt van bennem…
Tudom….
De néha nagyon nehéz kibányászni
Nagy munka és energia magamra erőltetni egy

kis vidámságot, egy kis jó kedvet
Főleg mikor csoszogó fos csiga vagyok
Mikor fáj mindenem és 1000 éves teknősnek érzem magam
Amikor elhagy a hitem és értelmetlenné válik a létezés
Lejövök az életről,lejövök magamról
De van bennem tartás meg kitartás
You cant bring me down!!!!!

Nevetni kell
Nevetni, röhögni, kuncogni, hahotázni,mosolyogni!
Mert enélkül szart sem ér az élet!!!!!!

1 világítótorony
2 óceán
4 ember
És fájdalom és gyönyör
És szenvedély és szenvedés
És hazugságok és fél igazságok
És Vágy és szerelem
Élét és halál
Elengedés, ragaszkodás

Minden amire vágyom és minden amitől rettegek
A kis dolgok amiket magam mögött hagyok
És a nagyok amiket cipelek egy életen át
Elnyelnek a hullámok vagy felemelnek nem mindig rajtam áll
De hogy feladom vagy küzdök az tőlem függ

Mert én tudom milyen túl messzire menni
Túl részegnek vagy túl gyávának lenni
Túl közel kerülni valakihez
vagy távol magamtól

Miközben én csak elképzeltem a szivárványt ,
neked már a kezedben volt
Én csak a sarlót látom
neked meg ragyog a telihold

Józannak maradni az őrületben
Megfontolt lenni a szerelemben
Tudni hol a határ
Átlépve azokat nem tudom mi vár…

Költözhetek bárhová
Magamat magammal viszem
Érzéseim a bőröndben
Nincs menedék

Választani,döntést hozni
Vállalni a következményeket
Szembenézni a valósággal
Elköteleződni és harcolni érte a végsőkig

Mert én tudom milyen magányosnak lenni
Túl részegnek vagy túl gyávának lenni
Túl messzire menni vagy el sem indulni
Túllőni a célon vagy meg sem célozni

Miközben én csak elképzeltem a szivárványt ,
neked már a kezedben volt
Én csak a sarlót látom
neked meg ragyog a telihold

Míg én a nagyvilágot jártam
Te otthon ültél
De így is egymásra találtunk….
Ez nem a véletlen műve….
Mi ez ha nem a végzet?

Sorsok,életek,remények
Vágyok,álmok,képzeletek
Kikötők,állomások,repterek
Falvak,városok,szigetek

Elindulni,úton lenni,megérkezni
Megérkezni….
Beteljesíteni azt amire születtem…

Miközben én csak elképzeltem a szivárványt ,neked már a kezedben volt
Én csak a sarlót látom neked meg ragyog a telihold!

Belenézek a visszapillantóba
És meglátlak téged
Felzaklatod beteg elmémet
Tolatnék,rohannék
Mindent odaadnék
Csak lehessek veled
Megint,újra!
Újra,megint!
A múlt vihara homlokon legyint
Fáj…
Újra,megint
Megint,újra
Gyávaságom falai mögé visszavonulva
Elbújok,riadót fújok
Megint,újra
Mindig és mindenkor
Mindenhol,bármikor
Ha rám talál ez az érzés
Menekülnék
De akkor megint eltévednék
Veled vagy nélküled ….
Teljesen mindegy
Előlről kezdem
Megint,újra
Minden sémát felrúgva
Eltaposva
Magamból kifordulva
Üvöltve,ordítva
Pillanatnyilag meghàborodva
Újra,megint
de màr csak legyint….
Manapság ritkán nézek a visszapillantóba
Téged sem láttalak egy ideje
De egy gombnyomással életre keltelek
És megint és újra…

44 lettél de pont időben érkeztél
Nem számit honnan jössz,mit csináltál csak egy dolog:

most itt ülsz melettem
Itt vagy melettem
természet ellenes az a természetesség ahogy itt vagy velem
A lelked örökfiatal akárcsak az enyém
A szemedbe nézek és semmitől sem félek
Mert január óta új időszámítás van
Voltál te voltam én és
Most már vagyunk MI
Mi ketten
A két fél aki együtt egy egész
Helli és Szelli
A két szivecskés emoji
A pornósztár és a szexterminátor
Pukkandúr és szellent irtó
A 2cuki akik szerelme semmihez sem fogható
Földöntúli gyönyörök kertje minden együttlét
Két ember aki gyakran egyre gondol
Két törött szív aki most együtt keresi a ragasztót.
Nem tudom mi ez
Nem tudom hogy van ez
Nem értem mi ez
Nem értem hogy van ez
Csak nézlek könnyes szemmel bármit is csinálsz,mindegy
Csoda ahogy teszel-veszel
Megérint a mosolyod
Minden szerelmes szavad
Szeretem a szenvedélyed
Élvezem amit élvezel
De el kellett h engedjelek h újra rád találjak
Mert szerelmünk minden vihart túlélt
Legyőztük az akadályokat
Mi ketten….
És hálát adok minden reggel az istennek h egymásra találtunk
Kaptam egy társat egy barátot egy szeretőt..egy mindent és egy mindenest egy személyben és ez TE vagy
TE vagy drága kis M&M a kék cukorka
Amely a szìvemben olvad nem zsebemben

Életem szimbólumai
Magam vagyok
Teljesen magamba fordulva
Őrült gondolataim véresre kaparják agyam felszínét
Mint a kígyó mikor vedlik, én is levetkőzném magam
Kibújnék a bőrömből
Hátra hagynám énem
Futnék,rohannék, menekülnék
Mindentől távolra
Ne lássak,ne halljak ne érezzek
Ne éljek…..
Nem, ezt nem
Ezt nem lehet
Egy összegyűrt buszjegy
Egy 3 percig rágott rágó
Egy zéro kóla kupakja
Egy biléta a kulcstartón
Ezek a szimbólumai életemnek
Minden óra más időt mutat
A káosznak itt van az új otthona
Idegen vagyok a saját életemben
Dúl a harc,zajlik a haború
Csatát vesztek,csatát nyerek
Döntés képtelenség
Tehetetlenség
Fizikai fájdalommá fokozódik
Stop tábla jelez,piros lámpa villog
szirénák harsognak
Eddig és ne tovább
A gyűrű az újjamon
Egy őszinte szó
Egy tiszta ölelés
Egy megírt szöveg
Egy szelet rántott hús
Életem szimbólumai
Ha elérem a mélységet onnan merre visz az út?
Ha lent vagyok onnan van-e kiút út?
A kétségbeesés legyőzi a józan észt
Az ismeretlen veszélyes
Az ismert kockázatos
Bele lehet halni….
De már nem kell
Már túl lehet élni
Egy foci meccs amin elalszom
Egy mikrofon amibe beszélek
Egy dupla eszpresszó 4cukorral 2 tejszínnel
Egy buszon hagyott gondolat
Egy természet fotó
Egy simogatás a kutyáimnak
Egy kinyújtott kéz
Egy megélt pillanat
Ezek mind életem szimbólumai

Nézd a csendet, ahogy hullámzik
az idő tengerén
Alattunk néma szakadék
Felperzselve a mocsarakat
Felégetve a hidakat
Felébred egy régi átok
A Fekete Angyal újra él
emlékezz a halálra
a pokol egy kis sarkában ahol
nincs megváltás remény irgalom
csak az elviselhetetlen végtelen jelen
A két világ határán nincs kegyelem
A múlt megelevenedik
minden mozdulatban
Sötét és felkavaró ahogy
megszállotként űzi hajtja
a térképet mert ez a dolga
pusztulás marad utána
ahogy elfordul az élettől
A halál csókja az ajkamon
kiszívja minden erőm
begyűjti a lelkekemet
aztán tovább áll
Új áldozatok után kutatva

Megismertelek, szembe jöttél de nem is mertelek, felfedezni akartalak

térképet rajzolni tenyeredbe
de te azt mondtad:ez az összetört remény én

inkább azt ez a vérző szerelem
De az igazi szerelem azaz mikor verset írok a testedre,

te meg levakarsz magadról mintha leprás lennék
Elmosogattam magamtól aztán megkérdeztem tőled:

újra írod a történelmet velem?
Őszinte lehetsz de hazudni érdemesebb,érdekesebb

mert olyankor egy világ omlik össze bennem
Kitépem a kezedből a tollat…inkább én írom le:szeretlek!
Ja, hogy te búcsú levelet akartál írni….gratulálok..megint félre éreztem azt amit sehogy máshogy nem lehetett érteni…
Valahol máshol vagy, látlak de nem talállak,valaki másnak valaki más vagy…
Elhatároztam, hogy a szemedbe nézek és bekövetkezett amitől féltem:megláttam magamat..
Veled vagy nélküled, se veled se nélküled, velem vagy veled,

veled vagyok Én, nélküled nem én vagyok,
én vagyok melletted,benned,körülötted mègis megkövülten

állok és hallgatom ahogy ordítassz velem
Csak a távolság épül kettőnk között,mélyül a szakadék,óvatosan lépek bele-nehogy felébresszelek-aztán csak zuhanok becsukott szemmel,védő háló nélkül,tompítom a becsapódást,hogy mikor felébredsz ne összetört testem darabjain kelljen kimenned a fürdőbe
Te voltál a little 15 én meg egyszerűn csak vörös”lombos

gesztenye fák alatt eladtál és én eladtalak”
Az egyik szigeten ismertelek meg igazán,két kisfröccs és két-rockdiszkóban elüvöltött motherfucker között-de én már akkor tudtam,hogy nem anyádat akarom hanem téged :örökre
Megérteném ha nem értenél és elfogadnám hogy nem

fogadsz el de hogy örökké azt kritizálod amit

csinálok az kritikán aluli
10nap a paradicsomban de az is véget ért egyszer,

elmentél én meg ott maradtam egy üveg

vodkával a kezemben
A legvégén úgyis megszakad a szív mielőtt te

megszakítod a vonalat
Veled lenni pont olyan mint egyedül lenni
Vitatkozni veled nem érdemes,vitatkozni magammal felesleges…úgyis mindig neked van igazad
Fogom a kezed,te meg fogod magad
és átgázolsz rajtam mintha ott sem lennék
Aztán most itt vagy TE.mindig
Mikor nem vagy velem akkor is velem vagy..
Csak ülök nézem ahogy dolgozol
Maga a megtestesült gyönyörűség
1000évszak egyetlen mosolyod
Veled még a csend is izgalmas
Szeretem azt a bizsergést amit akkor érzek

mikor a szemedbe nézek
Szeretem hogy minden mondat végére odateszed hogy

szerintem
Szeretem hogy beszélgetés közben mondandódat

nyomatékosítod egy az bazdmeg az szófordulattal
Szeretem hogy soha nem felejted el elküldeni sziveket

azokat a kibaszott sziveket
Szeretem h neked is a vad fruttik a kedvenced és

ha szemben állunk a nappal minden a helyére kerül
De gyűlölöm mikor elmész mert elviszel mindent
Gyűlölöm mert itt hagysz és nem hagysz itt semmit
Gyűlölök minden napot órát percet mikor nem tudom

elmondani hogy hogy…és hogy mennyire

 

P.S.I love you
Utóirat: szeretlek
Szeretem hogy beszélgetés közben mondandódat

nyomatékosítod egy az bazdmeg az szófordulattal
Szeretem hogy soha nem felejted el elküldeni sziveket azokat a kibaszott sziveket
Szeretem h neked is a vad fruttik a kedvenced és ha szemben állunk a nappal minden a helyére kerül
De gyűlölöm mikor elmész mert elviszel mindent
Gyűlölöm mert itt hagysz és nem hagysz itt semmit
Gyűlölök minden napot órát percet mikor nem tudom elmondani hogy hogy…és hogy mennyire

P.S.I love you
Utóirat:szeretlek

Jóóó reeeegggelt Nagasaki!!!!
Felhőtlen reggelre ébredtünk ma-ez nem kicsit fogja

befolyásolni az elkövetkező sok évet és
sok generációt. Sőt az egész világot, hisz világ rengető eseményeknek lehetünk tanúi néhány óra
múlva.
11⁰²kor egy dagadt ember látogatását fogjuk érezni.

Égből fog pottyanni, de nem lesz
mesés….Hőhullám követi és felhősödés….

sőt mondhatnám azt is h forró lesz a talaj a lába alatt.
Aki tud vonuljon árnyékba, fedezékbe!
Hoppá…jut eszembe: nincs menedék…
„Csak egy ugrás a sugár úgyis utolér „
Az ítélet napja 75 évvel ezelőtt már eljött
És nem a gépek okozták,hanem az emberek
Nem a gépek, hanem az emberek
Az emberek…..

Pillanat felvétel az életről
ahogy kattan a gép
Várni ahogy készül a kép
aztán szembe nézni vele
egy másik szemszögből
és félre tenni mert túl-
nyomasztó valóság- morzsák
egyszerű keserűség kapszulák
ahogy belém ragadnak csak egy villanás
Ijesztő igazság,hogy az élet fáj..néha ennyire
Ha kimondom még jobban
Egy mondatba sűrített őszinteség
ahogy a félre tett érzések félve a felszínre törnek
utat keresve a félig emésztett gondolatok között
a magány”magánsivatagán”keresztül
amiben a lélek elmerül
Ez a pillanat lehet,hogy örökké tart
vagy csak képzelem,hogy a képzelet

furcsa játékot űz velem
Én néha eltévedek saját képeim közt
És néha elvesznek bennem a képek
Az élettel szembe nézek
De félek:
„Ha rosszul érted félre
az egész nem jelent semmit”

Pillanat felvétel az életről
ahogy kattan a gép
Várni ahogy készül a kép
aztán szembe nézni vele
egy másik szemszögből
és félre tenni mert túl-
nyomasztó valóság- morzsák
egyszerű keserűség kapszulák
ahogy belém ragadnak csak egy villanás
Ijesztő igazság,hogy az élet fáj..néha ennyire
Ha kimondom még jobban
Egy mondatba sűrített őszinteség
ahogy a félre tett érzések félve a felszínre törnek
utat keresve a félig emésztett gondolatok között
a magány”magánsivatagán”

keresztül
amiben a lélek elmerül
Ez a pillanat lehet,hogy örökké tart
vagy csak én képzelem,hogy a képzelet furcsa játékot űz velem
amiben néha eltévedek

Vörös volt minden
Rózsák borították a helységet és vér
Romantikus révületben úszott a pillanat
Összetört szerelem darabjai hevertek mindenütt és

vér -vörös-bor kiöntve
A szőnyegen friss csalódás foltok
Vágyfoszlányok a falon és vér
A kiábrándultság torz mosollyal nevet rám
Indulatok bármerre nézek és vér
Szétszabdalt fényképek hevernek szanaszét
A bosszú illatától megszédülve elhomályosul látásom
Nem látlak téged nem látom a holnapot csak vért
A halálszag kiszorítja a levegőt belőlem
Nehéz a légzésem,nehéz a létezésem
Könnyű az elmúlás,könnyed ez a látomás
A csend lassan fojt meg
nem talállak nem találom magam
Remegve ébredek,izzadtságban úszom
kapkodom fejem:hol vagyok?
Kinézek az ablakon és megnyugszom…
Felébresztelek és szerelmes szavakkal azt súgom:
Nézd milyen szép ahogy lángol az ég
Viharban a világ és minden csupa vér…..

Belenézek a visszapillantóba
És meglátlak téged
Felzaklatod beteg elmémet
Tolatnék,rohannék
Mindent odaadnék
Csak lehessek veled
Megint,újra!
Újra,megint!
A múlt vihara homlokon legyint
Fáj…
Újra,megint
Megint,újra
Gyávaságom falai mögé visszavonulva
Elbújok,riadót fújok
Megint,újra
Mindig és mindenkor
Mindenhol,bármikor
Ha rám talál ez az érzés
Menekülnék
De akkor megint eltévednék
Veled vagy nélküled ….
Teljesen mindegy
Elölről kezdem
Megint,újra
Minden sémát felrúgva
Eltaposva
Magamból kifordulva
Üvöltve,ordítva
Pillanatnyilag megháborodva
Újra,megint
de már csak legyint….
Manapság ritkán nézek a visszapillantóba
Téged sem láttalak egy ideje
De egy gombnyomással életre keltelek
És megint és újra….

Mit hozott idén a Mikulás?

nem sok mindent mondhatnám,

de ha jobban belegondolok

kaptam egy csomó új dolgot.

Megváltozott minden bennem és körülöttem

és ha ennek nem is mindig örültem,

el kellett fogadnom és meg kellett értenem

mert ez most már az ÉN saját életem.

Nem másokra kell figyelnem

hanem magamért kell a dolgokat megtennem,

és ha nem figyelek

minden marad a régiben

de azt nem akarom semmiképp

mert az csak a leépülés!

Most már szabad vagyok

csak magamnak tartozom

az igaz,hogy többet nem ihatok

de én döntöttem úgy ,hogy nem akarok!

Mert annyi annyi fájdalom,szenvedés,borzalom után

itt megértés és törődés vár.

Annyi költözés ,rohanás után

háborgó lelkem megnyugvásra talál.

Néha érthetetlen az a szeretet amit itt kapok

de tudom problémáimmal nem egyedül vagyok.

Társaim vagytok a felépülésben és

mikor én nem vagyok résen,

ti segítetek

a sok józan napom nektek köszönhetem!

Miközben e sorokat írom

könnyeimet visszatartani nem akarom de nem is bírom.

Mert szeretet van bennem és hála

új életemet köszönhetem ennek a háznak.

Csodálatos érzés nincsenek rá szavak

a mellem a büszkeségtől dagad,hogy

ennek a csodának a részese lehetek

és azt,hogy józanodhatok veletek.

De be kell vallanom néha nagyon nehéz

el uralkodik rajtam a tehetetlenség,

kínoz,feszít a sóvárgás

megbolondul az egész világ

azt érzem kevés minden tudás

meginnék minden piát!

De már van más megoldás:

elég 1 telefonhívás,

már ott is a segítség

egy társ mindig elérhető ,nem kétség!

Néha szürkék és hosszúak a napok

egyedül vagyok és unatkozom,

de gyűlés van minden este,

-ahol beszélhetek persze-

és ez néha életet menthet.

Szóval ilyen ez az év

változik bennem a kép,

van,hogy homályos, néha tisztul

bennem rengeteg érzés megfordul.

De bármi is történjen :használnom már nem kell

megvívom a harcot az ellenséggel,

mert én a győztesekkel tartok

alázattal és türelemmel teszem a dolgom.

És ha FELSŐBB ERŐ is úgy akarja

nem keveredek többé nagy bajba,

mert amíg ezt az utat követem semmitől sem kell félnem

csak szabadon,békében és józanon élnem!

Szétszakadt láncszemek a hó alatt.

Az olvadás,

emlékszilánkokat szór a szemembe.

A múlt rózsái hervadnak el

az elmúlás kertjében.

Keserű izű fény

szakít síkokat a végtelen felett elrepülő,

önmagába visszatérő,

másféle dimenziókban elterülő

szerelem Isten arcában.

Az óceán csak az ami elválaszt tőled,
de az emlékek hidat ácsolnak belőle,
2 kontinens között hullámzik a vágy,
a hiányból építkezik a két külön világ.
A földrészek feszülten figyelik a varázst,
ahogy az ígéret könnyű lehelete újjá éleszti a szunnyadó

parázst,nem vagy többé tabu,ledőltek a falak,
és mi elakarjuk hinni egymásnak,hogy most már

mindent szabad.
Nem jelent semmit a távolság,
mert tudom,hogy hol vársz rám,
egy hurrikán erejével,
egy kis oroszlán szelídségével.
A távolság mérhető,
de a vonzalom mindent elhomályosító erő,
nem kerestelek,nem hívtalak,
valahogy mégis megkaptalak.
A véletlen különös összeesküvése,
a titkos gondolatok felszínre kerülése,
mikor veled beszélgetek,
az felülmúl minden képzeletet.
Fantáziám szabadon száll,
és semmi sem szab neki határt,
mert Te jóságos vagy akár egy tündér,
mikor varázspálcáddal megérintettél
tudtam,hogy teljesült a kívánságom
mikor az enyém lehetsz végre, csak azt a percet várom.

Homlokodon a hajszálak
térképet rajzolnak,
remegve mertem remélni
ez a boldogság új atlasza,
ahol szenvedő kapcsolatunk
a sötétség útvesztőjéből
rejtelmes utakon
a fény birodalmába érkezik.
Leereszkedik Aphrodité és megkérem áldjon meg
tiszta szerelemmel minket,
és Te szánj engem:
mint a fények a Holdakat és csillagokat.

Az utolsó tévedést úgysem enyhíti a remény,
hiába akar a szerelem szemedben szenderegni,
a parázs kihűlt,
jéghideg az érintésed.
Gyűlölj és vess meg,
átkozz el,
de én kínok közt kereslek majd,
miközben rideg szavaid
kegyetlenül csendülnek
a könny patak partján.
Félelemmel fürkészem szikrázó tekinteted,
de aztán hagyom,hogy belezuhanjon
kétségbeesésed tengerébe.

Jól lehet,jó lehet minden este józanon

de te évek óta nem tudod melyeik naptár van a falon,

nem a te hibád,az idő ver át,

ami egyre jobban provokál,

és minden mentséget kitalál,

hogy miért van az hogy leredukál,

meg az olcsó,szemét kannás bor

ami felpörget bármikor

és nem kell hozzá semmiféle por,

a semmi színtelen árnyéka feszül az arcodon

de ettől látszik még a fájdalom,

amikor körülötted tombol az idő és a tér

de csak nem akar múlni az a rossz érzés,hogy

te mindenkin segítenél,

de nem teheted

mert te vagy a beteg,

beikszel a magány

tuti befutóra tesz a halál,

színezüst színjáték a képzelet színpadán.

De ez nem a te hibád

csak az élet ver át

kikerül,elkerül

jövőd hajója a múlt tengerébe merül,

a dobókocka bűvös hatosa

csak minden szökő évben vágyaid tulajdonosa.

Mit kérdezel, ha egy szellemet idézel?

Ami válaszol,az maga a pokol

minden hibádért

kegyetlenül lakolsz.

Végtelen véletlen,

vérben úszó szerelem,

elmegy melletted,észre sem veszed.

Nem érdekel kinek felelsz meg,

nem veszed észre lehetőségeidet,

az unalom országútján menetelsz

ami történik körülötted arra sem figyelsz.

De nem a te hibád

a Világ ver át,

minden mozdulatával valami indukál,

nevetséges kis trükkjeinek

örökké szalutálsz,

amik megelőzhetetlenek,

terveid hálójában

a tehetetlenség remeg,

javíthatatlan vagy

nálad másképp működik az agy,

orvosok,tudósok

kutatják titkodat,

de te nem adod meg magad

élvezed a gyógyszereket

magadévá teszed a vegyszereket,

kusza gondolataid

kielégítenek minden fajta képzeletet,

túlszárnyalnak minden racionális keretet,

zöld utat adsz nekik

szabadon garázdálkodhatnak arra is

amerre a józan ész nem kalandozik,

álszent igazságok,

részeg hazugságok,

hullaszagot árasztó neonreklámok,

térdre akarnak kényszeríteni

egy lehetetlen helyzettel szembesíteni

de te nem törsz meg,

sorok között olvasol,

mert az újság túl sok szemetet pakol,

felállsz de nem tartassz szünetet

2 hányás közt elvonási tünetek,

de azért nem ilyen rossz a helyzeted

mert te igazából élvezed

amibe az élet bele kergetett.

Persze nem a te hibád,

a fantáziád ver á,

ami fantasztikus dolgokra képes

de képtelen megérteni -és ez rémes,hogy

hol van neki a határ

ahol minden emlék visszajár,

ezért csak marad a csapda-

-amibe beleesve

ugyanúgy telik minden este,

segítségért kiáltassz

hangodat visszhangozzák a másnapok

amik nem mindig ugyanolyanok,

ezért marad a kétségbe esés

meg a keresés,

egy tisztább élet után

amiről minden karma álmodik

és ahol Isten nem kotnyeleskedik,

a halál angyala csak szivességet tenne

ha elvinne innen jó messze,

de ez sincs ingyen

pénzbe kerül mint minden,

de neked nincs semmid és senkid,

csak néhány vagány ötleted

-józanon azokat is elveted-

fel is ötlik a kérdés:

megoldás lesz-e a segítség?

nem tudod, mert nem hagyod,

nem hagyod, mert nem tudod

saját életed senkinek a köze

makacsságod tönkretesz.

Tébolyultan ,elhagyatottan

valami kicsúszik alólad,

csak a helyzet ami megváltozott-

-pedig 2 kézzel beléd kapaszkodott

az ördög

aki testet öltött

és egy újabb italt töltött.

Megint tele vagy,

de a bőröndöd üres,

nincs hova menned

a bérletek nem érvényesek a végtelenbe,

robbanásig feszült a helyzet

megadod magad annak akinek kellesz,

szép és annyira durva,

minden e világi ténytől elfordulva,

várod a váratlant,

belaknád a lakatlant

de lehetőségeid lakat alatt.

Kicsi ez a város

túl nagy a tét,

a rulett asztalon a fekete 13-as

mindent megér.

Megérteni téged nem lehet,

még annak is nehéz aki szeret,

pedig csak egy szerep amit játszol,

az örök vesztes az akinek látszol.

De ez sem a te hibád,

az élettelen élet ver át,

gusztustalan létezés formák

rejtik el a lényeg titkát,

amitől élvezhető ez a lét

és átlépheted szégyenlősséged küszöbét,

és eléred teljesítő képességed tetejét,hogy

felfedezd a világ szépségét,

kényszerített közhelyek

buta sémáit átlépve

izgalmas dolgok mennek végbe,

mert te szent akarsz lenni

szentül hinni a békében,

lehetetlen élni ennyi félreértésben.

De az a naptár ott a falon,nem hazudik

évek óta hozzád igazodik

elindul,megáll

és ez mind-mind csak a te hibád!

a dob meg a basszus

amikor magam vagyok a ritmus

tombol egy ősi rítus

minden csatornába eljut

az ez aktuális aktus

a basszus meg a dob

a monotonitás ami feldob

semmi sincs ami tiltott

a minimalitás az ami megfog

a hangzavar mindent elmos

bonyolult tört ütemek

az űrből jön az üzenet

rádió-éter ügyelet

frekvencia gyártó üzemek

lehúnyt szemmel figyelem

az érzés mégsem idegen

ahogy a hangfal küldi a jeleket

semmi más nem kap szerepet

előcsal egy szellemet

irígyek most az istenek

feszülnek az idegek

kavarják az álló vizeket

Az üres vásznak ,az érintetlen agyag

ott fekszik ahol Ő feküdt valaha,

mind az öt látóhatár,

a lelke körül forgott

mint a Föld és a Nap

de most az a levegő amit lélegzek és érzek …..

megváltozott!

Ő volt minden-gondoltam

és oda adott mindent ami rajta volt,

de most csak üres kezeim

karcolják a felhők alját,

amikről azt gondoltam:azok jelképezik szerelmünket…

minden kép amit feketére mostam,

eltörölte az összes dolgunkat….

Elmentem sétálni,

halottam ahogy a gyerekek nevetnek körülöttem.

Hogy tudnán ezt kiégetni magamból?

Csak kavarogank és kavarognak a gondolatok a fejemben,

milyen gyorsan tudnak eltűnni….?????

Most fáradt kezeim ringatnak törött álmokat,

ez lenne mindenem?

Minden kép amit, az idő mosott el,

üresen üvölt vissza rám.

A szerelmek melyek rosszul végződtek,

feketére festették félelmeim….

Tudom,hogy egy nap az életed gyönyörű lesz..

és tudom valakit egét a TE napod fogja beragyogni…

De miért nem én lehetek az,

miért nem én leszek az???????

Fekete-fehér képzelet,

az ablakon át csak egy fény szelet,

meghamisítja a képeket,

átformálja a lényeget.

Lebegek a semmiben

-a semmi itt lebeg bennem-

körül ölel

-én körül ölelem-

betöltöm az üres helyet

-az üres hely kitölt engem-

értelmetlen gondolatok rohannak át rajtam

-átrohanok értelmetlen gondolatokon-

az idő megáll bennem 1 percre

-én megállok az időben 1 percre

elvesztem a világban

-világ elveszett bennem-.

Én és a Semmi

csak bolyongunk az elveszett világban

-talán-örökre.

Nem volt egy nagy hely,

csak 50mx20m-es téglalap,

de nekünk hosszú éveken át

ez volt az alap.

Minden ami ott történt maga volt a csoda,

valaki azt mondta ez az uszoda,

s miután megtanultuk hogyan kell

rendesen úszni a gyorsot meg a pillét,

odajött egy férfi és megmondta a nevét:

Pista bácsinak hívták és ő lett az edzőnk

és a mi szemünkben ő volt az igazi felnőtt.

Felnéztünk rá és szerettük,

edzés terveitől meg rettegtünk.

A maratoni úszások meg az a rengeteg torna,

de ettől lettünk erősek,kitartóak és gyorsak.

A versenyekről kilószámra hoztuk az érmeket

és tudtuk jól ez mind az Ő érdeme!

Életre nevelő tanácsaival minket ellátott

remek humorával soha senkit sem bántott.

A csoportból baráti társaságot csinált,

akik 2 edzés között együtt sütötték a palacsintát.

Büszkék voltunk rá,hogy nála úszhatunk ,

pedig egy-egy edzés után teljesen kipurcantunk.

Másnap kezdtük elölről az egészet,

ő meg a sípjával vidáman fütyürészett.

Humorban,vidámságban sosem szenvedtünk hiányt:

hisz ő volt az aki megismertette velünk a szaunát!

11-en szorongtunk a kis trabantban,

de verhetetlenek voltunk a jó hangulatban.

Szenvedélyesen szerette amit csinált

és Mi mindig hallgattunk rá.

Szíve 24 órán keresztül az úszásért dobogott

ez faragott belőlünk bajnokot.

Most,hogy új utadon elindultál

nem vagy egyedül, és egy uszodát bárhol találsz:

Mert minden egyes karcsapás,leúszott méter

-bárhol is legyen az-RÁD emlékez.

Pista bácsi!Nekünk már csak egy kérésünk maradt:

tanítsd meg szépen úszni az angyalokat!

Pornó az egész világ

sok szopás

mégtöbb nyalás

és a végén a nagy (rá)baszás

Homokszemcsék közt megvakult szem

csak az üvegbe zárt idő,

fekete-fehér képek peregnek

mint egy néma film,

az élet elpárolog

a reggeli nap homályában,

mélyen, az agónia fáradt partjai alatt,

hálóként hullanak

a kihűlt vallomások

a létezés hazugságaira.

Ez az üres memória-sáv
STOP táblához ér az elme országútján.

Mikor az örökkévalóság
belesűrűsödik 1 órába,
hallom, ahogy üvölt minden gondolat,
és a halva született próbálkozás
erőtlenül botladozik az üresség sivatagában.

Sűrű halmazállapotú örvényrendszerek
süvítenek át
2 vízcseppként lepergő
fájdalommolekula között.
Még a törékeny létezés elviselhetetlen nehézsége is
itt szorong bennem,
a mélynél is mélyebben
rejtőzködő tűz –
jégtábla hátán válik elérhetetlenné.

Magukból kifacsarodott
kísértetek bolyonganak
elzüllött városok peremén.

Széthullott mondatok akaratlanul is
elenyésznek a Teremtő szájában –
elhomályosodik a képzelet –
útvesztőjében halálra ítélt a józan ész.

A pillanat absztrakciói
reinkarnálódnak
a haldokló napok ormain.
Kibelezett álmok
hibátlan önpusztítása
vízesésként száguld az ismeretlenbe.
A tárgy nélküli világ
tiszta érzékenysége
elveszik a kozmikus térben.
A szörnyekkel küzdő
én-hadsereg
megpihen a rothadó rózsakert
lehulló virágszirmain.

Az őrület határán bolyong ez az éjszaka

a jéghideg álom megtörik a sötétségben,

kábultan sétálnak a csillagok,

hanyag természetességgel

nem-múlik az idő,

a percrobbanás:

zavartalan közönnyel ejt ámulatba.

Mára kifundált

holnap aberráció

mereng az ablakban.

Szív-szelet szeret-ne

de fél,

a fény-kép-telen merevség

rezzenéstelen arccal fürkészi arcom.

Unalomig erősödik a monotonitás

zajtalan

árva

hangrezgések gyújtanak öröm tüzeket.

Az éjszaka nem tágít:

bolondulásig harcol,támad

csak a józan ész fogy

a kilátástalan ridegségben.

Silány ez a gondolat

felszárad mint egy köpés az aszfalton,

a szemközti házfalon villódzó fények

önmagukért beszélnek.

Gyors szuszogások

a lélek kínjait szajkózzák,

egy újabb cigaretta:

csak a semmibe meredő alkalmatlanság ásítását

varázsolja füstté.

Névtelen esték

odázzák a tisztulást,

a nyár nevetését

kabátzsebbe rejti a hideg kéz.

Önmagam martalékává válok

itt a semmi küszöbén,

elmém már máshol zarándokol

de testem az enyészet oltárán imádkozik.

A vágy villamosa aludni tér
gondolatban retteg egy kicsit
álmodik új, szebb útvonalról
melyen a boldogság remízébe ér.
Örök körforgás az élet színpadán
jel – mez – telen darab
rendezte az absztrakt expresszionizmus
üres nézőtér előtt
szakadt függöny sejti a szomorú véget.
Felhő ráncok az égbolt ruháján
csillogó napszikrák, csillagok kertjében
kikelni képtelen képzelet
bucskázik az enyészet tükrében.

Bőrödön át lélegzem,
ahogy összemosódik testünk,
szívem szíveden dobog.
Beszívom illatod, mint esőt a kiszáradt föld.

Ritmikus rituálé: az agy kapcslódási pontok teljes kiterjesztése.
A spontán kinetika célja a gyönyör-függvény csúcsra járatása.

Az idő megszűnik,
fantáziánk kifogyhatatlan trükkjeivel őrjítjük egymást.
Tested ezer apró öröm-szigetén
elidőzök, birtokba veszem,
mint szomjas kalózok kikötés után a kocsmákat.

Szám éhes keselyűként köröz feletted,
le-le csap,
zsákmányként csókol darabokat belőled.
Szemeidben lángol a tűz,
szerelem-vihar pusztít ezen a helyen.

Ösztönök csatája, melyben mindkét fél nyertes.
Elementális érzelem kitörés,
melyben minden megsemmisül körülöttünk.

Apokaliptikus a pillanat,
mikor megmerevednek a testek,
és hangosan zihálva zuhannak a végtelenbe.

Szeretni foglak majd,
de most a csendet akarom,
kívül-belül
döbbent csendet,
aminek áhítattal adózom.
Fennt és lennt,
félénk-mély csendet,
melyet hullaházak zárt ajtói mögött találok,
mit csak temetők éjszakai látogatásakor lelek,
amit sem tengerzúgás,
sem harangjáték nem háborgat.

Fullasztó csendet, amiben
lélegzetvételnyi időt sem kapnak
a hangos robajjal száguldó gondolatok.
Mely ezer fokon izzik, lángol
és bőrödbe égeti
a jövő kilátástalanságának képmását,
mely mint 1 kiszáradt kút
magasodik köréd.

Nyomasztó csendet,
mely, ha csak
melléd telepedik is,
elszívja a helyiség összes levegőjét.

Fülledt, erotikus csendet,
melyben az intim szférák perverz súrlódása
zajtalan élvez el,
melybe belefulladnak
az életnek nevezett herce-hurca
hétköznapi csodái.

Olyan meghitt csendet,
melyben
kettőnk jövője békében pihen,
nyugodt csendet, melyben
szívdobbanásunk is hallatszik.

Szeretni foglak majd:
üvöltve, őrjöngve, orditva,
ami szétzúzza
ezt az ostoba, önző csendet,
amit csak a hiány szült!

De most még:
a csendet akarom,
a csöndes csendet.

Elmém zavarodott-rabja
ide-oda
fest, furcsa jeleket.
Kívül-belül
párhuzamos,
körökbe hajlik a tér.
Önmagához-tér-
-vissza a
kör-forgalom
az agy-szív országúton.

Magához-nem-tér-ő
idővel fertőzött a test.
Önnön poklából robbanva,
karizmatikus magma detonáció.
Süket a csend.
Sikít az ego.
Felgyülemlett
én-mocsok-katapult.
Belső metamorfózis.
Önpusztítás.
Időutazás: a semmi középpontja felé.

A vágy eltakarított romjai között
seper a hűvös szél,
örök tangó a kísértet városban,
gazdátlan érzések
pórázukat letépve menekülnek,
szürkület kacaj a beteg fák között.

Tartósító szert szór az elmúlás a szerelembe,
talpalatnyi kiúttalánságból
kikecmereg a krízis,
fertőző a felismerés
egy félig-zárt-osztályon,
távolodik a látomás,
eltűnik végül:

az érdektelenség kulcslyukaiba.

Hajnal hasad elhagyott nappalra,

vérvörös napkorong zuhan óceán titkába,

az ég megtörik kihúny minden fény,

partot ér egy természeti jelenség.

Téged nem és ez nem véletlen

ezt hittem…

Veled,

de tévedtem,

sejtettem :

te voltál az éretlen,

értetlen,

képzeltem értelmetlen képekben:

létezhet végtelen szerelem,

de az édes kettes élvezet elérhetetlen

mert az élmények,vélemények

tévednek,eltérnek

elvesznek értéktelen félelmekben.

Senki sem látott még annyi hervadt virágot,
mint amennyit az istenek hoztak, mikor temették a Világot.
Az utolsó kenetet Poncius Pilatus adta,
búcsúbeszédet az ördög olvasta.
A sírfelírat rövid volt de velős,
és nem tudta megmenteni semmilyen hős:

Itt nyugszik a Föld.
Megölte a háború, amit az emberektől örökölt.
Halálát millió atombomba okozta,
lehetetlen volt elkerülni, pedig mindenki ezt akarta.
Elment és nincs helyette másik,
nem maradt más csak a pánik.

1Föld, 1 Világ, 1 Élet……

Vigyázzunk rá,
mert semmi sem pótolhatja ezt a veszteséget!

Ha kérdezed:
naplóm csak veled van tele.
Minden lapja
felejthető életem minden napja,
most és mindörökké,
mikor leküzdhetetlen vágyaim
állnak össze kusza körökké.
Csak 1 csoda, amit minden nap látok,
egy varázs, amit mindig megkívánok,
százezer apró kis trükk.
Nem csinálsz semmit, mégis agyonüt,
lélegzek, de halott vagyok,
de szeretnélek, ameddig hagyod!
Senki és semmi sem helyettesíthet!
Teljesen mindegy, mikor mire hívlak meg,
hazudhatnék, de nem teszem…
Túl értékes vagy nekem!
De ott vagy mindenhol, ahol én,
réteges reinkarnációk részeges küszöbén,
kitöltessz mindent, mint én 1 nyomtatványt,
de te vagy a világon a leszebb tündérlány.
Némán figyelem, ahogy teszed kis dolgaid
és mosolyod mindig jó kedvre derít.
A tied akarok lenni! – végül is ennyi –
De semmit sem tudok érte tenni…

Csak egy érzéki csalódás

ahogy a tükörben látod a képet,

a valóság nem más

mint egy irracionális nézet.

Szomorúsággal bélelt kis érzelem kapszulák
bársonyos ejtőernyővel landolnak
a csend-tenger fájdalom zátonyain,
ahol minden képzelet a halálnak csapja a szelet,
és a mámor mostoha gyermekei
a valóságot próbálják életre kelteni,
miközben a kielégületlenség barikádja mögött megbúvó
gondolat kavalkád
elveszik a magány-útvesztőben.

Míg aludtál, írtam egy verset:
kedveset, szépet,
pont olyat, mint Te vagy.

De, mikor felébredsz,
már bánni fogom az egészet,
mert nem tudom szavakba önteni
azt, amit irántad érzek.

Átsuhan agyamon egy szivárvány színű árnyék
a gondolat nem más, mint egy seb a valóság testén.
Lenyomatot hagy az idő, de az csak egy emlék……
egy másik világ romjai közt keresem szerelmét.

Pezsgőt rendelek és a szemébe nézek,
feltenni a kérdést persze félek.
Csatát vesztettem önmagammal,
de felizgat hideg szavaival,
észrevétlenül terít le ez a helyzet,
maradnék, de el kell mennem.

Időm lejár……

Minden óra megáll,
szerepemet
már csak a képzelet játssza tovább!

Aztán cigarettára gyújtok
és nézem, ahogy a füst gomolyog.
Megyszólalni még mindig nem tudok.
Lenyűgöző,
elhagy minden képzelőerő,
a hatása alatt vagyok,
csak ő tudja mit akarok.

Időm lejár…….

Minden hiába már,
szerepemet
csak az elmúlás játssza tovább!

A pezsgőt szürcsölve az arcát nézem,
a 22-es csapdájába lépek.
Ő a bőrtönőr, én meg a foglya,
de számon kérni rajta senki sem fogja.
A pillanat elillan,
a vágy halványuló érzése utoljára felvillan.

Időm lejárt…….

Minden veszve már,
szerepemet
senki és semmi sem játssza tovább!

Csak 1 génhibás teve,
azért is a neve Steve.
Púpját a hasán hordja a háta helyett,
de a külsőségek életében sosem kaptak helyet.
Tulajdonképpen aranyos meg kedves,
de néha saját mocskában fetreng,
mint egy primitív állat,
akinek szájából csorog a nyála.
Elkövetett hibáiból nem tanulva,
ugyanazon csapdákba esik újra meg újra,
mert ő csak a mában él,
de szíve legeldugottabb szegletében él egy jövőkép…..
Éli és élvezi az életet,
néha úgy érzi ennél többet nem tehet,
mert a korlátlan lehetőségek hazájában
beleveszett saját tudathasadásába,
mert gyakran nem értik, néha meg félre,
de nem is kíváncsiak az egészre,
ami izgalmas és érdekes,
mint a megoldásra váró képletek.
Elnéző és megbocsájtó
türelme akkora, hogy nincs is rá szó.
És ha tehetné, odaadná mindenét,
csakhogy a Világ elnyerje békéjét.
És, hogy kinyilatkoztathassa szeretetét
segítségül hívja az univerzum ősi szellemét.
Őszintesége kivánni valót hagy maga után,
mint ahogy ő is itt fogja hagyni gondolatai lenyomatát.
Jóakarata végtelen,
tenniakarása szűntelen,
csak a lustasága akadályozza meg ebben,
ezért nem tudja megoldani a lehetetlent,
ami pedig csak abból áll, hogy:

meg kell változtatni néhány rossz szokást!

tudatomban téves tapasztalás

arcomon aggok aggályai

vénámban vadak vágyai

számban szenvedélyes szavak

agyamban andalgó alternatívák

szívemben szánalmas szeretet

testemben tespedt tehetetlenség

kezemben katasztrófális képtelenség

fülemben fülledt füllentés

szememben szép szenvedés

homlokomon halott hegek

elmémbem elveszett elmúlás

orromban ordító odaadás

lábamban lázadó lazaság

vállamon valótlan világ válsága

fejemben félkész fáradtság

újjaimban újitó újdonság

hasamban haldokló hiedelem

zsigereimben zseniális zsibvásár

beleimben baljós barbárság

ereimben elmés elszántság

véremben vaditó vázlatok

ágyékomban ábrándozó állatiasság

énemben édes élvezet

magamban magát mutogató, maró magány

Elolthatatlan a tűz, ami minket összefűz-
-fa megsárgult levelein,
kiszáradt tó partján szeretkezünk.
Összefonódik a kezünk,
megfeledkezve emberről, Istenről,
ebben a gyönyör-öbölben,
melyről szentül hisszük, hogy ez a Paradicsom.
És az az elolthatatlan tűz, ami bennünk lobog,
a pokoli vonzalom végtermeke.

De mi mégsem érezzük magunkat bűnösnek………..

Ez csak egy koszos város
itt a gyönyörű hegyek között.
Az csak egy mocskos választás
a tiszta lehetőségek között.

Döbbenettel állok mélységes csalódásom mélyén,
élvezettel nézem életem értéktelenségét.
Csodálattal adózok tehetetlenségemnek,
perverz vigyorral az arcomon élvezem elveszettségem.

A megnyíló tudat átlépi a határokat,
kinyitja a kapukat,
utat engedve a végtelennek, hogy:
az elfelejtett életek végérvényesen
beteljesüljenek
és, hogy az álmok
fekete festékkel fessenek
az álnok valóság szürke egére valami
színeset.

Egyszer az életben
nem lesz már több véletlen.
Mikor az elfojtott érzelmek
a felszínre törnek sértetten,
áttörve a csontok törékeny szobrait,
átszakítva a hús-vér félelem réteges beidegződéseit
és a bőrt feltépve – beleégetve,
vérezve, üvöltve
követelik részüket az életből.